Acetont tettek társai egy kisdiák italába Sárváron

Bazsi Farkas 2018-11-24 12:45:00.000000
A gyereket megfigyelésre kórházba vitték, de orvosai szerint nem szenvedett maradandó károsodást és már otthon lábadozik.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-nek korábban annyit megerősített, hogy az ügyben büntetőeljárást indult, de részletekkel nem szolgált.

Rozmán László, a Sárvári Tankerületi Központ igazgatója szombaton elmondta: természetesen a tankerület is kivizsgálja a történteket, de a rendőrségi nyomozás lezárultáig részletekről ők sem nyilatkozhatnak. Hozzátette: szerencsére a kislány orvosai szerint már jól van, nem szorul kórházi kezelésre.Az egyik sárvári iskolában történt mérgezésről az egyik helyi portál olvasói levélre hivatkozva számolt be pénteken, majd a részletekről a 112press.hu írt bővebben.

Beszámolójuk szerint két kilenc év körüli kislány valamin összeveszett, és egyikük úgy akarta büntetni a másikat, hogy az italába körömlakklemosót, acetont öntetett egy harmadik osztálytársukkal.

Szinte azonnal rájöttek, hogy butaságot csináltak, ezért az acetont betöltő kislány kiöntötte az italt. A kulacs alján azonban még maradt némi folyadék, és belekortyolt a megbüntetni akart gyerek. Röviddel ezután hasfájásra panaszkodott, ezért osztálytársai szóltak tanítójuknak, az iskola vezetői pedig értesítették a mentőket és a szülőket is.
 

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67