Két kulcsjátékosa nélkül utazik Felcsútra a Haladás

Bálint Vágvölgyi 2018-11-23 17:58:00.000000
Mindkettejüknek összegyűlt az 5-5 sárga lap.

A Szombathelyi Haladás szombaton 17 órakor a Puskás Akadémia vendége lesz az OTP Bank Liga 15. fordulójában. A Haladás a válogatott szünetet megelőzően a Ferencvárost verték meg 1-0-ra a Haladás Sportkomplexumban, azt megelőzően éppen a Puskás Akadémia ellen szerezték addigi egyetlen győzelmüket. A szombathelyiek az utolsó helyről várhatják a találkozót, a felcsútiak a 9. helyen állnak a tabellán. A hazaiknál három szombathelyi nevelésű játékos is futballozik Hegedűs János, Kiss Tamás és Radó András személyében.

Remek érzés volt hosszú idő után ismét megérezni a győzelem ízét, ez sokat jelentett a játékosok számára – mondta Horváth Ferenc, a Haladás vezetőedzője a csapat hivatalos honlapjának. – Már csak azért is jól jött a siker, mert így sokkal könnyebb volt a válogatott meccsek miatti kéthetes szünetet végigdolgozniuk, jobb hangulatban is teltek az edzések. Az első hetet megnyomtuk, a másodikon viszont inkább a frissítésen volt a hangsúly. Remélem, a Fradi elleni siker lökést ad a csapat számára a folytatásban és át tudjuk menteni a formánkat, teljesítményünket. Ami a Puskás Akadémiát illeti, Benczés Miklóssal Diósgyőrben dolgoztam már együtt, felkészült, jó szakembernek ismertem meg, úgy látom, Felcsúton is remekül összerakta a csapatot. Mindegy, hogy Szombathelyen vagy idegenben lépünk pályára, valamennyi mérkőzésen győzni akarunk. Ebből kifolyólag a Pancho Arénába is a három pontért utazunk. Aztán persze alakulhat úgy is a mérkőzés, hogy a lefújás után elégedettek lehetünk az egy ponttal is – de előre semmiképpen nem írnám alá a döntetlent. Két kulcspozícióban futballozó játékosunk, Tamás László és Jagodics Márk öt-öt sárga lapja miatt hiányzik. Nagyon régen hoztunk le egy meccset kapott gól nélkül – az FTC elleni ilyen volt, amiben mindkettejüknek nagy részük volt. De bízom bent, a helyükre lépő játékosok kiválóan megoldják feladatukat. Rajtuk kívül Emil Lyngre nem számíthatok sérülés miatt.

A Haladás várhatóan a Rózsa – Habovda, Benes, Kolcák, Bosnjak – Mészáros, Jancsó, Németh Márió, Ofosu – Gaál, Priskin összeállításban lép pályára.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67