Palkovics László bejelentette, hogy két éven belül olyan iskolabusz-hálózat épül ki Magyarországon, mint Amerikában

Bálint Vágvölgyi 2018-11-23 18:41:00.000000
Varázslatos!

A Volánbusz Zrt. flottája 115 darab új típusú autóbusszal (100 Credo és 15 MAN Neoplan Tourliner) bővült 10 milliárd forint értékben, az autóbuszok 80 százaléka magyar gyártmány - jelentette be Palkovics László innovációs és technológiai miniszter pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.

A közösségi közlekedés fejlesztése érdekében a kormány célja a kényelmes, biztonságos, megfizethető, környezetkímélő és magyar autóbuszok közlekedtetése - tette hozzá a miniszter.

Palkovics László azt is bejelentette, hogy két éven belül Magyarországon is kiépül - amerikai mintára - az iskolabusz-hálózat rendszere. Az erről szóló előterjesztés hamarosan a kormány elé kerül.

A miniszter az új beszerzésekről megjegyezte, hogy a lépés illeszkedik az Innovációs és Technológiai Minisztérium buszstratégiájába, amelynek központi eleme a Magyarországon gyártott autóbuszok használata.    

Ezek az új autóbuszok - amelyek közül 100 darab Gödöllő és Vác elővárosaiban közlekedik majd - már környezetkímélő hajtásrendszerrel rendelkeznek. Az ITM ezt a tendenciát a jövőben is erősíteni akarja, ezért a minisztérium arra törekszik, hogy a városi környezetben, illetve a városok közti közlekedésben is az euro6 dízelmotorral hajtott autóbuszok mellett egyre nagyobb számban jelenjenek meg a hibrid és a tisztán elektromos meghajtású járművek is - jelentette ki a miniszter.    

Palkovics László elmondta, a megfelelően ütemezett közösségi közlekedés érdekében a menetrendeket össze kell hangolni, ezzel együtt pedig a minisztérium egy egységes jegyrendszer kialakításán is dolgozik. A világban és az európai unióban látható minták alapján Magyarországon is úgy alakítják majd át a közösségi közlekedést, hogy a vasút kapja a fontosabb szerepet, az autóbuszos közlekedésnek pedig az lesz a feladata, hogy a vasúti fővonal rendszerébe szállítsa az utasokat.

Az autóbuszok ott biztosítják majd a közösségi közlekedést, ahol a vasút nem elérhető.    

(via MTI)

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67