Önbíráskodás miatt két év börtönre ítélte a bíróság a Szombathelyre is rendszeresen koncerteket szervező Goldfinger Dávidot

Bazsi Farkas 2018-11-01 11:51:00.000000
Három évre függesztették fel az ítéletet.

A Zalaegerszegi Járásbíróság még szeptember 25-én hozta meg ítéletét, az ezt bizonyító iratok azonban csak most kerültek az Ugytudjuk.hu birtokába. 

Goldfinger Dávid nem ismeretlen Szombathelyen, a huszonhárom éves rendezvényszervező jó ideje szervez koncerteket a városban, legutóbb azonban már inkább botrányairól kezdett elhíresülni. Fenyő Miklós Facebook-oldalán írta ki, hogy a Goldfinger által szervezett koncertet úgy hirdették meg, és kezdték árulni a jegyeket, hogy vele senki sem szerződött. Úgy tudjuk, hogy Fenyőék jogi útra terelték a dolgot. Az ügyben akkor Goldfinger nekünk úgy nyilatkozott, hogy bár ő az rendezvénynek helyet adó MSH bérléséről megállapodott az azt működtető AGORÁ-val, ám egy szombathelyi önkormányzati képviselő odaszólt, hogy vissza kell mondani a bérlést, szerinte emiatt hiúsult meg a Fenyő és R-Go koncert.

Fenyő és az R-Go nem kívánatos Szombathelyen?

A koncert szervezője azt állítja, hogy egy képviselő oda telefonált a Sportházba és lemondta a már egyeztetett...

Mi úgy tudjuk, hogy Goldfingernek tartozása van a szombathelyi önkormányzat felé, ezért nem kaphatta meg a Sportházat sem.

Több zenekar sem áll már vele szóba

Goldfinger nem csak Fenyőékkel különbözött össze, de több olyan zenekar van, akikkel nem tud már dolgozni. Győrben a Groovehouse jelezte, hogy a szervező úgy tette fel őket egy Retro Fesztivál plakátjára, hogy nem volt velük szerződése, ráadásul már le voltak szerződve egy másik, egy héttel korábbi hasonló típusú rendezvényre. 

A Nagy Szombathelyi Kérdőjel Fesztivál

Dj. Szatmári és Jucus lemondta a szombathelyi bulit, mert szerződés nélkül reklámozták velük azt. A szervező más...

Szombathelyen a Dj. Szatmári és Jucus kerül fel egy évvégi Retro Fesztivál plakátjára, majd a fellépők jelezték, hogy elszámolási vitájuk van Goldfingerrel, ezért nem biztos, hogy jönnek haknizni. Valószínű ezt nem sikerült rendezni, mivel a plakátról azóta lekerültek. 


Önbíráskodás miatt 2 év börtön

Goldfinger nem csak koncerteket szervez, de discot is üzemeltet Zalaegerszegen. Tavaly februárban ZTE-Újpest focimeccset rendeztek a városban, ahová Zalaegerszeg testvérvárosából, Krosnóból lengyel szurkolók is érkeztek. A helyi drukkerek pedig megbeszélték Goldfingerrel, hogy a meccs után a discojában szórakoznak tovább. Bár a discoban több középiskola is szalagavató bulit tartott, a szurkolókat is fogadták. Az este során a lengyelek verekedni kezdtek, a disco berendezésében pedig kárt tettek. 

Goldfinger aznap este a zalai szurkolókat vette elő a verekedésért, és addig nem engedte őket haza, amíg egyik testvére 600 ezer forintot, az általa vélt kár összegét, oda nem hozta neki a discoba. 

Közben pedig megfélemlítéssel próbált rájuk még nagyobb nyomást gyakorolni. Azt mondta, hogy a zalaegerszegi rendőrfőkapitány nagyon jó barátja és el fogja intézni a szurkolókat, továbbá olyanokat mondott, hogy „kurvára rá fognak baszni” és nagy verést fognak kapni, „el lesz vágva a nyakuk, a kutya sem keresi majd őket” és „szét lesz baszva a fejük”.


Goldfinger a bírósági tárgyaláson beismerő vallomást tett, a 600 ezer forintot pedig visszafizette. A bíróság így, a már korábban írt két éves börtönbüntetést szabta ki rá, amit három évre függesztettek fel. Emellett az elítéltnek 59 ezer 796 forint perköltséget is meg kellett fizetnie. 


 

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67