Szombathely gyűlöli az elektromos autókat, de miért?

ugytudjuk.hu 2018-11-19 07:01:00.000000
Még Sárvárnak is több e-autó töltője van, mint a megyeszékhelynek.

Az atlatszo.hu olvasója kereste meg a lapot azzal, hogy szinte lehetetlen elektromos autót tölteni Szombathelyen. Pedig a város 2017 nyarán kapott egy állami támogatásból létesült elektromos töltőpontot. 

Még mielőtt a szombathelyi helyzettel foglalkozott volna a lap, gyorsan tettek egy kitekintést Nyugat-Magyarország másik két megyeszékhelyén is. Zalaegerszeg például a megyei jogú városok között élen jár a töltők telepítésében.
Idén márciusban döntött arról az egerszegi közgyűlés, hogy a meglévő kettő mellé további hatot telepítenek a városba. Sopron sem szégyenkezhet, ott mára érték el ugyanezt a töltő számot, már itt is nyolc töltőt állítottak csatasorba. Vasban Sárvárig kell menni, ha egy töltőkkel jól ellátott településen szeretnénk feltölteni a villanyautót. A fürdőjével komoly turisztikai célponttá nőtt városban három töltő van. Az egyiket az állami E-mobi Elektromobiltöltés Nonprofit Kft. működteti, egyet egyet pedig két helyi hotel magántulajdonban üzemeltet. 

Az elektromos autóipar a kormánynak is fontos fejlesztési terület. Mi sem mutatja ezt jobban, minthogy október 29-én jelentették be, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium újra állami támogatással segíti az elektromos autók vásárlását. A támogatás mértéke a bruttó eladási ár 21 százaléka, legfeljebb 1,5 millió forint. A támogatható gépjárművek vételára a korábbi bruttó 15 millió forintról 20 millió forintra nőtt.

Arról nem is beszélve, hogy a magyar nagyvárosok levegőjének minőségével kapcsolatban most már lassan rendszeresen adnak ki riasztást. Legutóbb november elején adott ki közleményt a tisztiorvos, mi szerint több nagyvárosban is egészségtelen a levegő minősége. Ez is azt mutatja, hogy egyre égetőbb lenne az elektromos töltőhálózatok fejlesztése a magyar nagyvárosokban. 

Szombathelyen azonban valamiért nem így vélekedik a városvezetés. Kezdjük máris a parkolással. Mert, hogy a legtöbb magyar nagyváros azzal teszi csábítóvá az elektromos autózást, hogy ingyenes parkolást kínál a zöld rendszámos autóknak.  Szombathelyen ezzel szemben a helyi rendelet szerint a parkolás ugyanis az autó töltésének idejére ingyenes a zöld rendszámos kocsiknak, ám olyan töltő nem működik amelynek használata közben az autó közterületen parkolhatna. 

Ellenzéki képviselők rendre előhozzák a témát. A szeptemberi közgyűlésen Kelemen Krisztián (Éljen Szombathely-MSZP-DK-Együtt) kérte, hogy a közgyűlés tárgyalja a témát, októberben Balassa Péter (Jobbik) javasolta, hogy vegyék napirendre az elektromos autók parkolásának és töltésének ügyét. A Fideszes városvezetés mindkétszer leszavazta a napirendi pont javaslatokat. 

Szombathely 2017 nyarán kapott az államtól egy elektromos autó töltő oszlopot. Ezt az önkormányzat azóta sem üzemeltette be. Kerestük az E.On-t, hogy ennek technikai akadálya van-e, a cégtől a következő választ kaptuk:

“Sajnos a pontos részleteket nem ismerjük. Azt tudjuk elmondani, hogy a berendezés üzemeltetéséhez szükséges villamos hálózati kiépítettség adott, fejlesztés E.ON részről nem szükséges.”

Arra tehát egyelőre nincs magyarázat, hogy a szombathelyi városvezetés miért nem üzemeli be az elektromos autó töltő kutat. Annyi biztos, hogy a kérdésre még maga a szombathelyi polgármester, Puskás Tivadar sem tud választ adni, a közgyűlések alkalmával hiába kérdezik erről az ellenzéki képviselők

Szombathelyen jelenleg egyetlen magánkút van, ezt pedig a Körmendi úton találják meg az autósok. Beszéltünk a kutat üzemeltető Nagypál Tiborral. Ő azt mondta, hogy a kútjuk nagyjából 7,6-22 kilowattot tud produkálni.
Ez azt jelenti, hogy azok az autók, amik maguk végzik el az egyenáram átalakítását, egy óra alatt fel tudnak itt tölteni. A cégvezető azt mondta, hogy egy töltő telepítése nem nagy kunszt. Ez gyakorlatilag annyi, mint egy konnektort építeni a falba. Ami a komolyabb kihívás az az, hogy e mögé infrastruktúrát rakjon az üzemeltető, vagyis olyan szoftvert, appot, ebankrendszer alakítson ki, amivel fizetőssé lehet tenni a szolgáltatást. 

Valószínű ez hiányzik az önkormányzatnál, ezért nem helyezik üzembe a töltőt - tesszük ezt már mi hozzá. 

Szombathelyen két nemrégiben átadott beruházásnál is gondoltak az elektromos autósoka. November 8-án ünnepelte első születésnapját a Haladás Sportkomplexum. A 15,6 milliárdból felépített stadion parkolójában is van egy elektromos autó töltő, azonban ez sem üzemel. Kerestük a stadion ügyvezetőjét, hogy mikor helyezhetik azt üzembe, ám választ nem kaptunk. 

Időközben más forrásból kiderült, hogy a Körmendi úton a tankot üzemeltető cég vette át ezt kutat is. A Haladás Sportkomplexum töltőjét azonban vandálok megrongálták, így azt majd csak a helyreállítás után tudják üzembe helyezni. 

Tavaly év végén adták át a 900 millió forintból felújított Berzsenyi teret Szombathelyen. A tér kialakításánál is gondoltak az elektromos autósokra, igaz a gondolaton túl nagyobb lépés nem történt. Most egy földből kiálló kábel, és egy villanyautó, parkolóra felfestett piktogramja jelzi, hogy itt egyszer, majd valami történni fog. *

* Cikkünk megjelenése után az e-cars-hu szaklap kollégája jelezte, hogy a múlt hét végén telepített az e-Mobi egy 22 kW-os DC villámtöltőt, amelyről cikkünkben azt írtuk, hogy egyelőre a földből még csak egy kábel lóg ki. (A fotót múlt héten szerdán készítettük). Ezt hamarosan be is kapcsolja az E-Mobi Nonprofit Kft. Amint ez megtörténik azonnal jelentkezünk! 


 

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67