Hosszú Katinka ismét nyert, ezúttal Szingapúrban

Bálint Vágvölgyi 2018-11-17 16:39:00.000000
A világkupa összetett pontversenyében viszont maradt a második helyen.

Hosszú Katinka nyerte a 200 méter vegyes döntőjét szombaton az úszó világkupa-sorozat utolsó, szingapúri rövidpályás állomásának harmadik, befejező napján. Ezzel együtt a háromszoros olimpiai bajnok maradt a második helyen a vk összetett pontversenyében a címét megvédő svéd Sarah Sjöström mögött.

A vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA honlapjának eredményközlése szerint Hosszú 2:04.79 perccel, idei legjobbját megközelítő eredménnyel győzött a vegyesszám fináléjában; ez volt az 500. döntője a világkupa történetében.

A magyar versenyző korábban még a 200 m hát döntőjében volt érdekelt, ott 2:03.43 perccel a harmadik helyen végzett.

A férfiaknál Verrasztó Dávid 400 méter vegyesen ugyancsak harmadikként ért célba 4:04.21 perces idővel.

szingapúri viadal csütörtöki nyitónapján Hosszú 200 m pillangón győzött, míg 100 m vegyesen második lett, pénteken pedig egy aranyéremmel gazdagodott: ekkor 400 m vegyesen diadalmaskodott.

Legfőbb riválisa, Sarah Sjöström Szingapúrban öt számban tudott nyerni, s végül - világcsúcsainak is köszönhetően - biztosan védte meg összetett elsőségét, melyet tavaly éppen Hosszútól ragadott el, aki előzőleg ötször egymás után tudott a sorozat élén végezni. 

Az idei világkupa-széria első szakaszát nagymedencében, Kazanyban, majd Dohában rendezték, a második etap rövidpályán Eindhovenben kezdődött és Budapesten zárult. A harmadik, zárószakaszt - ugyancsak 25 méteres medencében - három ázsiai helyszínen, Pekingben, Tokióban és Szingapúrban bonyolították le.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67