Németh Márió duplájával győzött a Hali a Mosonmagyaróvár ellen

Bálint Vágvölgyi 2018-11-16 13:40:00.000000

A Haladás ragadta magához a kezdeményezést az NB II utolsó helyén álló Mosonmagyaróvár ellen. Gaál Bálint bal oldali szögletből kis híján gólt szerzett, a másik oldalon Gyurján tolt bravúrral a léc fölé egy lövést. A 17. percben Gaál bal oldali szabadrúgását a hosszún, az alapvonalnál érkező Habovda egyből középre tette, Grumics pedig hét méterről az üres kapuba helyezett (1-0). A szombathelyiek szépen tették-vették a labdát, de az óváriak stabilan védekeztek, így a vendégek kapusának, Heinrichnek nem sok védeni valója akadt. A 45. percben Kolcák ívelt a védők mögé, de Ofosu ziccerben, nyolc méterről a kapusba lőtt.

Szünet után is a vasiak voltak a kezdeményezőbbek, de jó ideig csak mezőnyben folyt a játék. Az 57. percben Németh Milán balról, 15 méterről leadott lövését védte Heinrich. A 65. percben aztán Németh Márió balról, 13 méterről úgy lőtt a hálóba, hogy a labda a bal kapufáról vágódott a kapuba (2-0).  A Haladás sok passzal építetette fel támadásait, aztán a 74. percben Petró passzát Németh Márió kissé jobbról, 13 méterről ezúttal úgy rúgta a jobb sarokba, hogy a labda a jobb kapufáról vágódott a kapuba (3-0). Két perc múlva Halmosi tüzelt 15 méterről a bal sarok mellé. Vasi támadások után a 87. percben Stieber tizenegyesből szépített (3-1), tudósított a meccsről a Haladás hivatalos honlapja.

Szombathelyi Haladás - Credobus Mosonmagyaróvár 3-1 (1-0) 

Szombathely, 100 néző, vezette: Gaál

Haladás: Gyurján – Habovda, Grumics,  Kolcák, Bosnjak – Mészáros, Rácz, Daushvili, Ofosu - Gaál, Funsho.

II. félidő: Gyurján – Pinte, Schimmer, Kovalovszki, Németh Milán – Petró, Jancsó, Kovács, Halmosi – Rabusic, Németh Márió.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67