Nincs pénz a kőszegi új temetőre, de a városháza “figyel az ügyre”

ugytudjuk.hu 2018-11-14 11:49:00.000000
Mobilszolgáltatóknak adta a tűzoltók tömlőszárítóját a kőszegi önkormányzat, ezért kellett másikra költeni a temetőre szánt pénzből. A tömlőszárítóból antenna lett. Temetkezni urnásan lehet a városban, másra nincsen hely.

Közel egy hónapja írt róla az atlatszo.hu, hogy megtelt a kőszegi temető, ám nem telik újra az önkormányzatnak. Ahogy abban a cikkben is írták, kérdéseiket feltették Huber László (Fidesz-KDNP) polgármesternek is, most megérkeztek a válaszok. Ezekből kiderül, hogy:

A temetőt bővíteni nem lehet, egyedül az urnás temetésre van továbbra is lehetőség. 

A területet ugyan kinézték már régen egy új temetőnek, ám azt teljesen még nem sikerült megvásárolni, mivel az eladó irreális feltételeket támasztott.

Korábban írták, hogy információik szerint a tűzoltószertár építésekor egy nem várt kiadás is keletkezett. A szertár 180 millió forintját a kormány fizette, a plusz költség azonban már az önkormányzatot terhelte. 

A kiadás pedig abból adódott, hogy a tűzoltóknak szüksége van egy úgynevezett tömlőszárítóra. Ez egy olyan berendezés, ami a vonulás után kiszárítja a vizes tűzoltó tömlőt. Kőszegnek volt korábban tömlőszárítója, ám mivel ez egy magas torony, azt bérbe vették tőle a telefonszolgáltatók, hogy antennákat telepítsenek rá. Az új szertárba így be kellett szerezni egy újat.

A polgármester azt írja, hogy nem a kivitelezésnél jöttek rá, hogy ez hiányzik - mint ahogy azt mi írtuk -, hanem már a tervezésnél tudták. A plusz költség azonban így is jelentkezett. Huber azt írja az új egyébként egy korszerűbb berendezés.

A polgármester azzal zárta válaszát, hogy bár a városnak nincs pénze az új temetőre, de a jövőben is fokozott figyelmet kap az ügy. 

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67