Évente tízezer magyar gyerek születik apa nélküli családba

György Unyatyinszki 2018-11-14 11:02:00.000000

Bár az elmúlt évek népesedéspolitikája körüli vita rendre a nők helyzetéről szólt, a társadalmi diskurzusból rendre kimaradt a férfiak helyzetének mélyebb elemzése, noha teljesen világos, hogy a kettő egymásra hatását együttesen szükséges vizsgálni. Részben emiatt is fókuszál erőteljesen a férfiak családalapítási szokásaira a friss Demográfiai Portré, amit a Központi Statisztikai Hivatal Népesedéstudományi Kutatóintézete publikált.

A jelentés számtalan megállapításából a legfontosabbakat a G7 foglalta össze:

  • 2016-ban a gyerekek 11 százaléka esetében nem volt ismert az apa (kb. 10 ezer gyerek)
  • 2000-2016 között a férfiak esetében is későbbre tolódott a gyermekvállalás (átlag 32 éves kor)
  • A 25 év alatti férfiak több mint 90 százaléka, a 40-45 éves férfiak 25 százaléka gyermektelen
  • 32-50 év között nőtt a gyermekvállalási kedv
  • A tanulatlanabb férfiak 55 százaléka gyermektelen,viszont akinek születik gyereke, annak sok (gyakori a 3 gyerek)
  • A 35 évnél idősebbek között a diplomás férfiak vállalják a legtöbb gyereket, tanulmányaik után, stabilabb egzisztenciával

A nők helyzetére ez több szempontból hatással van. Az egyedülálló anyák legjelentősebb hányada (26,9 százalék) 18-19 éves, összességében pedig az egyedülálló anyák 76 százaléka a 30 év alattiak közül kerül ki. A legtöbb apa nélküli gyermek Borsodban és Szabolcsban születik. Megállapítást nyert, hogy az anyák több szempontból is hátrányos helyzetben vannak: jellemzően fiatalok, hajadonok, alacsony iskolázottságúak és gyakrabban élnek elmaradott régiókban.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67