Öt megyében egyetlen gyermekpszichiáter sincs

ugytudjuk.hu 2018-11-13 10:58:00.000000
Egyben pedig 0,25 dolgozik. Azt hogy?

Amit korábban is lehetett tudni:

  • Összesen 403,75 pszichiáter dolgozik ma Magyarországon az Állami Egészségügyi Ellátó Központ által fenntartott intézményekben.
  • A gyermek- és ifjúságpszichiátrián még ennél is rosszabb a helyzet, 45,25 főállású szakorvos foglalkozik velük országszerte.
  • Klinikai szakpszichológusból van 251 darab.
  • Pszichiátriai (szak)ápolóból pedig 1180.
Hazánkban tehát átlagosan 17.000 felnőttre jut egy pszichiáter.

A számokat egy kicsit jobban megpiszkálva lesz igazán aggasztó a helyzet. Ugyanis akkor kiderül, hogy a 45,25 gyermek- és ifjúságpszichiátrián dolgozó szakorvos hogyan oszlik el az országban - írja a merce.hu.

  • Budapesten van 16.
  • Négy megyében (Bács-Kiskun, Veszprém, Fejér és Győr-Moson-Sopron) van 4 szakorvos, négy megyében (Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Zala, Vas) 2 szakorvos, öt megyében (Tolna, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Heves és Komárom-Esztergom) mindössze 1 darab.
  • Nógrád megyében 0,25 darab szakorvos van az ÁEEK adatai szerint – ami azért lehetséges, mert néhány intézményben a szakorvosok főállásban, de részmunkaidőben dolgoznak.
  • Ebből következik, hogy ma Magyarországon van öt olyan megye (Baranya, Somogy, Hajdú-Bihar, Csongrád és Pest), ahol nincs egyetlen egy darab, az állami egészségügyben dolgozó gyermekpszichiáter sem.

Az adatokat Ungár Péter kérte ki, az LMP-s politikus hosszan próbálkozott azzal, hogy kiderítse, megyénként hány pszichiáter és szakápoló van az országban. Októberben Rétvári Bence államtitkár az alábbi válasszal ütötte el a kérdést:

"A Kormány 2010-től kiemelt figyelmet fordít arra, hogy megfelelő számú és felkészültségű egészségügyi dolgozó álljon rendelkezésre az egészségügyi intézményekben."

Ungár aztán október végén megint nekifutott a kérdésnek, Rétvári akkor már csak ennyit válaszolt:

"Kérem, hogy az Ön által feltett kérdéssel kapcsolatban a korábbi válaszomat tekintse továbbra is irányadónak."

Ungárnak végül közérdekű adatigényléssel sikerült megszerezni az adatokat az ÁEEK-tól.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67