A Budapest Bar és a Honeybeast is fellép a még nagyobbra nőtt szombathelyi adventi vásáron

BZ 2018-11-13 12:16:00.000000

Hétfőn délelőtt a városházán Puskás Tivadar polgármester, Illés Károly alpolgármester és Károlyi Ákos városi jegyző tartottak sajtótájékoztatót a közelgő Adventi Vásárról.

2018-ban is eljön a karácsony és karácsonykor Jézus születésére, a fény megérkezésére emlékezünk - kezdte mondandóját a polgármester.

Majd megköszönte az Advent 2015 Kulturális Egyesületnek, akik tavalyig rendezték az adventi heteket, az idei évben azonban már önkormányzat lesz a rendezvény gazdája. Idén a vásár egy héttel advent előtt, november 23-án kezdődik és december 24-ig tart. Az alapkoncepció idén az volt, hogy megnöveljék a teret, ezért a már jól megszokott Szentháromság szobor környékétől egészen a Savaria térig lesz a vásár területe a Fő téren.

Szombathely szellemiségéhez, alapgondolatához, a segítéshez az adventi vásár is csatlakozik: az adventi bögréknek a vásárlása jótékonysági tett is lesz, minden bögre árából 150 forint a rumi kastélyban lakó, fogyatékkal élő gyerekek megsegítésére szolgál majd. Ilyen bögréből 2000 vásárolható majd, 500 forint lesz az áruk.

Puskás azzal zárta gondolatait, hogy a város idén is igyekszik biztosítani, hogy a Fő tér és a Savaria tér környéke a találkozások helye legyen.

Ezután Illés Károly beszélt a fejlesztésekről. Mint mondta, idén is lesznek új látványelemek, ezekre a város által átvett pavilonok értékesítéséből lesz fedezet. A Berzsenyi téren oszlopdíszek, a Savaria téren pedig majd egy 4,7 méter magas fénykúp kapnak majd helyet. A Savaria téren lehet majd egyébként pónizni is. A Fő téri szökőkúton egy 4 méteres fényszökőkút lesz elhelyezve.

A korcsolyapálya hosszabb nyitvatartással és a két ünnep között is látogatható lesz már. December 23-24-én az emlékmű alatt szánkózás, az emlékműnél fényfestés is lesz. Idén a belsikátort is feldíszítik.     Az alpolgármester kiemelte, hogy természetesen megmaradnak a szombatonkénti gyertyagyújtások. Civil kezdeményezésre Mikulás-futást is szerveznek.

Ezután Károlyi Ákos elmondta, hogy programok alapkoncepciója az volt, hogy péntekenként helyi előadók kapjanak lehetőséget, szombatonként pedig nagyobb, igazi húzónevek lépjenek fel. Három ilyen jelentős fellépőt említett - a New Level Empire, a Honeybeast és a Budapest Bar is ad majd koncertet. Nem csak a szokásos nagyszínpad lesz, hanem a vendéglátó egységek között lesz egy kis színpad is.

A nyitó napon a Gencsapáti Gyermekotthon lakói betlehemeznek majd, aztán az Aranyhíd diákja énekel, és a roma Ki mit tud? fellépője is fellép. Új honlapja van a rendezvénynek, ahol az összes programot meg lehet találni időre és helyre lebontva.

A jegyző kitért még a hulladékkezelés kérdése: mint mondta ebben sokat kell előre lépni, pénteken, szombaton és vasárnap déltől éjfélig folyamatosan üríteni fogják a szemeteseket. Kettő, de akár több ember is azon fog dolgozni, hogy tiszta legyen az adventi vásár.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67