Hende Csaba szerint a polgári körök feladata a szemétszedés és a virágültetés lett volna

Bazsi Farkas 2018-11-12 14:00:00.000000
Kis időutazás 2002-be, amikor Orbán Viktor Hendét bízta meg a polgári körök koordinálásával.

A múlt héten került fel a youtubera Gulyás Márton, Slejm a torkon ragadt politika című műsorának folytatása, a Partizán. A vendég ezúttal a Kovács Károly volt, aki 2002-2004 között aktív szervezője volt a Polgári Körök Mozgalomnak. 2004-ben végleg kiábrándult a szervezetből, amikor kiderült számára, hogy nem aktív közéleti részvételre számít tőlük a Fidesz, hanem a pártmunka elvégzésére - írja ismertetőjében a műsor. 


A beszélgetésből többek között az is kiderül, hogy milyen segítséget nyújtott akkor Hende Csaba, akit az akkor szerveződő polgári mozgalom koordinálásával bízott meg Orbán Viktor. 

Az ide vonatkozó részlet 5:40-től hallható. 

Hogyan szerveződtek meg a polgári körök?

Interjúalanyunk volt Kovács Károly, aki 2002-2004 között aktív szervezője volt a Polgári Körök Mozgalomnak. 2004-ben végle kiábrándult a szervezetből, amikor kiderült számára, hogy nem aktív közéleti részvételre számít tőlük a Fidesz, hanem a pártmunka elvégzésére. Hogyan szerveződött meg a 2000-es évek elejének legnagyobb hatású civil mozgalma? Kiderül az interjúból!


Kovács azt mondja:  - ...Ennek eklatáns példája, pár hónappal később, amikor Orbán Viktor kinevezte a polgári körök koordinátorának Hende Csabát.

Gulyás Márton: - Vele milyen viszonya volt?


Kovács: - Semmi különös.

Gulyás: - Mit tett hozzá, akkor úgy kérdezem, Hende Csaba a polgári Körök működéséhez?


Kovács: - Én szerintem, semmit. Többször fordultunk hozzá olyan kéréssel, hogy adjon valami támpontot, útmutatót, arra vonatkozóan, hogy: Mit csináljunk? Mivel foglalkozzunk? Mi legyen a polgári körök feladata? Eklatáns példa rá, hogy ültessünk virágot és szedjünk szemetet. Na most ezért nem kell polgári kör, nem kell semmifajta közéleti tevékenység. Aki megcsinálja, megcsinálja, aki nem az nem fogja összeszedni a szemetet.


 

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67