Index: szabálytalanul épül gigasportcsarnok Felcsútra 9 milliárdnyi adóforintból

György Unyatyinszki 2018-11-12 10:33:00.000000

Azt talán már aligha kell említeni, hogy Orbán Viktor miniszterelnök csapatához rengeteg magánadomány érkezik, illetve az érdekköréhez tartozó cégek hatalmas összegben ajánlják fel a befizetendő társasági adójukat (tao) a felcsúti sportegyesület javára. Az akadémiának juttatott összegek, illetve a Magyar Labdarúgó Szövetség ellenőrzésével zajló tao-programok közül is kiemelkedik a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány, ugyanis az összes többi sportegyesület jóváhagyott programjának negyedével felér az, amivel Felcsúton gazdálkodhatnak.

A Felcsút 5,4 milliárd forintos tao-programja azonban még tovább nőhetett

- szúrta ki az Index. Egy új rendeletmódosítás lehetővé tette 2018-ban, hogy a már elfogadott programok keretösszegét módosítsák, így került be egy hatalmas sportcsarnok építése is a programba, ami miatt 9 milliárd forintra emelkedett az addigi tao-kerete a programnak, amit az MLSZ is jóvá hagyott.

A több létesítményt magába foglaló építkezés költsége összesen 12,5 milliárd forint, ebből 9 tao-támogatásból, azaz közpénzből származik, a fennmaradó összeget az alapítvány a saját költségvetéséből, bőkezű adományokból fedezi. Bár rengeteg közpénz van a költségvetésben, mégsem kell közbeszerzést kiírni ilyen építkezésekre. Az munkát Mészáros Lőrinc, volt felcsúti polgármester, a magyar kormány kedvenc vállalkozójának gyerekeinek cége nyerte.

Igen, ám az Index kiszúrta, hogy a program bővítése, illetve tartalma csak akkor lehetséges, ha az eredeti programban kitűzött munkálatok módosulnak, nem pedig akkor, ha teljesen új elem kerül bele. A portál felveti, hogy a jogszabályi kitételeknek és az MLSZ szabályzatával is ellentétesen hagyták jóvá a felcsúti építkezéseket.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67