Gránátot találtak egy vonaton Miskolcon

Buda Fehér 2018-10-09 20:22:00.000000

Szabó Csilla, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense kedden azt mondta az MTI-nek, hogy egy Budapestről Miskolcra közlekedő InterCity takarításánál bukkantak az erősen korrodált lőszerre még hétfő délután.

A szerelvényt már a gránát megtalálása előtt félrevontatták. A dolgozók értesítették a rendőrséget, a Készenléti Rendőrség tűzszerészei pedig megállapították, hogy éles volt a lőszer, majd elszállították. Robbanóanyaggal, robbanószerrel visszaélés bűntett megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indítottak nyomozást - közölte Szabó Csilla.


A sajtóreferens kitért arra, hogy senki sem sérült meg, és a rendkívüli esemény nem okozott fennakadást a pályaudvar forgalmában.

A MÁV Zrt. kommunikációs igazgatósága az MTI megkeresésére azt közölte kedden, hogy a Tiszai pályaudvar utasforgalom elől elzárt tárolóvágányán, egy kocsi előterében lévő szemétgyűjtőben találták meg a rozsdás gránátot a takarítók hétfő délután 4 óra után.
 

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67