Ezüstérmmel zárta a szombathelyi erősember bajnokságot Gadó András

Buda Fehér 2018-10-07 11:32:00.000000

Ezüstéremmel zárta a 2018-as könnyűsúlyú erősember bajnokságot Gadó András Szombathelyen.

Gadó rendkívül jól kezdte a bajnokságot, első körben egy 8,4 tonnás kamiont kellett elhúzniuk a versenyzőknek, a szombathelyi itt első helyen zárt. A többi versenyszámban azonban már csak a második helyre tudta feltornászni magát, viszont az utolsó versenyszámban hatalmasat hajrázott, így össze tudott szedni annyi pontot, hogy a bajnokságot ezüstéremmel zárta.

A megmérettetésen kint volt az Ugytudjuk is, élőben be is jelentkeztünk a helyszínről, a videót itt nézhetitek meg:

ugytudjuk.hu

Erősember Magyar Bajnokság

Az országos bajnok így a Martfűről érkező Varga Ferenc lett, őt követte Gadó András, a harmadik a szintén martfűi Komáromi Péter lett. Gadó a Facebookon úgy nyilatkozott, hogy egy picit csalódott az eredmény miatt, de hozzátette, hogy erősek voltak az ellenfelek, és a bírók is korrekten jártak el.

Címlapfotó: Gadó András Facebook-oldala

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67