Hamiltoné a japán pole

Bálint Vágvölgyi 2018-10-06 09:42:00.000000
Pályafutása során nyolcvanadszor rajtolhat az élről.

A címvédő és az ötödik világbajnoki győzelmére hajtó Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a Forma-1-es Japán Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről, írja az MTI.

A 33 éves Hamiltonnak ez az idei nyolcadik, egyben pályafutása 80. pole pozíciója.

Hamilton mellől csapattársa, a finn Valtteri Bottas startolhat, míg a harmadik pozícióból Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője vág majd neki a futamnak.

Hamilton összetettbeli egyetlen riválisa, a szintén négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája csak kilencedik lett az időmérőn.

A kvalifikáció harmadik szakaszában elkezdett esni az eső Szuzukában, és bár a Ferrari előbb a félig nedves, félig száraz pályára alkalmas, úgynevezett átmeneti esőgumikat tette fel Vettel autójára, a német versenyző azonnal visszament a boxba száraz aszfaltra alkalmas gumikért, mert nem érezte megfelelőnek az átmeneti abroncsokat. Pechjére, mire visszaért a pályára, újfent eleredt az eső, ezért nem tudott igazán gyors kört teljesíteni.

Hamilton közben már az első körén a leggyorsabb volt, s mivel az esőben már egyik ellenfelének sem volt esélye az övénél jobb időt elérni, percekkel az időmérő edzés leintése előtt biztossá vált, hogy a brit pilótáé lesz a pole pozíció.

A vb-pontversenyben Vettel előtt 50 ponttal vezető Hamiltonnak így hatalmas esélye van arra, hogy Japánban jelentős lépést tegyen az ötödik világbajnoki címének megnyerése felé.

Az 53 körös Japán Nagydíj vasárnap - magyar idő szerint - 7.10 órakor kezdődik.

A teljes rajtsorrend:
--------------------------
1. sor:
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
Valtteri Bottas (finn, Mercedes)
2. sor:
Max Verstappen (holland, Red Bull)
Kimi Räikkönen (finn, Ferrari)
3. sor:
Romain Grosjean (francia, Haas)
Brendon Hartley (új-zélandi, Toro Rosso)
4. sor:
Pierre Gasly (francia, Toro Rosso)
Esteban Ocon (francia, Force India)
5. sor:
Sebastian Vettel (német, Ferrari)
Sergio Perez (mexikói, Force India)
6. sor:
Charles Leclerc (monacói, Sauber)
Kevin Magnussen (dán, Haas)
7. sor:
Carlos Sainz Jr. (spanyol, Renault)
Lance Stroll (kanadai, Williams)
8. sor:
Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull)
Nico Hülkenberg (német, Renault)
9. sor:
Szergej Szirotkin (orosz, Williams)
Fernando Alonso (spanyol, McLaren)
10.sor:
Stoffel Vandoorne (belga, McLaren)
Marcus Ericsson (svéd, Sauber)

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67