A Corvinuson indult folyamatot az egész felsőoktatásra kiterjesztené a kormány

ugytudjuk.hu 2018-10-06 14:23:00.000000
Vagyis minél több fizetős hallgató a cél.

A Corvinus Egyetem új működési modelljéhez vezető folyamatot az egész magyarországi felsőoktatásra szükséges kiterjeszteni - erről Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter beszélt szombaton Pécsett, írja az MTI.

Palkovics László a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) tisztújító közgyűlésén azt mondta: az a cél, hogy egy egyszerűbb, hatékonyabb működési környezet révén megteremtsék a versenyképesség alapjait  a felsőoktatásban.

Hozzátette: azt szeretnék, ha a magyar egyetemek ugyanolyan feltételek mellett tudnának működni, mint a más országban működő egyetemek, vagy egy magyarországi magánegyetem, és nem terhelnék az intézményeket feleslegesen olyan ügyekkel, ami ebbe a struktúrába nem fér bele.

A Corvinus szeptember végén került a miniszter irányítása alá, de a kormány tervei szerint az intézményt később egy állami közalapítvány működtetné. Az a terv, hogy 2020-ban már egyáltalán nem fognak állami férőhelyeket hirdetni a jelentkezőknek. Az állami ösztöndíjas képzés helyett ugyan létrehoznak egy Corvinus-ösztöndíjat, de a cél, hogy legalább 60 százalékos legyen a fizetős hallgatók aránya.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67