Az Állami Számvevőszék kezdeményezte a Momentum és a Párbeszéd állami támogatásának felfüggesztését

ugytudjuk.hu 2018-10-04 16:45:00.000000
Nem voltak a székhelyeiken... :(

Az ÁSZ csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, a Fidesz-KDNP, a Jobbik, az MSZP, az LMP és a DK teljesítette az ellenőrzés alapfeltételét azzal, hogy átadta a kért adatokat, így ellenőrzésük új szakaszba léphet.

A Párbeszéd Magyarországért Párt és a Momentum Mozgalom viszont nem biztosította az ellenőrzés lefolytatását, a közhiteles nyilvántartásban rögzített székhelyén többszöri megkeresés ellenére sem volt elérhető, ezért az ÁSZ kezdeményezte a Magyar Államkincstárnál a költségvetési támogatásuk folyósításának felfüggesztését, és felszólították a két pártot, hogy soron kívül gondoskodjanak az elérhetőség biztosításáról, és erről 15 napon belül írásban adjanak tájékoztatást.

Jelezték továbbá, hogy a Magyar Kétfarkú Kutya Párt esetében folyamatban van az adatszolgáltatás értékelése.

Az ÁSZ a vonatkozó törvényi előírás értelmében az április 8-i választást követő egy éven belül ellenőrzi a választáson mandátumhoz jutott jelöltek, valamint az egy százalék feletti listás eredményt elért jelölőszervezetek elszámolásait. A kampánypénzek ellenőrzése során a számvevőszék minden esetben utólagos szabályszerűségi ellenőrzést végez, amelyet a jelöltek és jelölőszervezetek elszámolásaira, bizonylataira, egyéb dokumentumaira, valamint közzétett adataira alapoz.

Az ellenőrzés lefolytatásához a hiteles dokumentumokat a törvényben rögzített határidőben az ÁSZ rendelkezésére kell bocsátania a jelölő szervezeteknek. A törvény előírja, hogy ha a szervezet a közreműködési, adatszolgáltatási kötelezettségét nem teljesíti, az Állami Számvevőszék kezdeményezheti az ellenőrzött szervezetet megillető költségvetési támogatások folyósításának felfüggesztését.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67