Genetikailag módosított csirkéket nevelnek Uraiújfaluban

Bazsi Farkas 2018-10-31 10:38:00.000000
Kotkodács!

Átadták kedden a Bábolna TETRA Kft. baromfi-genetikai kutatóbázisát a Vas megyei Uraiújfaluban, amelyben olyan

új hibridek kitenyésztésén dolgoznak majd a kutatók és szakemberek, amelyek amellett, hogy jobban alkalmazkodnak a klímaváltozáshoz, jól tűrik a magasabb környezeti hőmérsékletet, különleges krémszínű tojásokat adnak.

A kutatóközpont átadása után Nagy István agrárminiszter az MTI-nek kijelentette: fontosnak tartja, hogy a kutatás-fejlesztés az agráriumban is minél hangsúlyosabban megjelenjen, erre jó példa szavai szerint a Bábolna TETRA Kft. kutatóbázisa is.

Hozzátette: ahhoz, hogy a piaci versenyt állni tudjuk, természetesen használni kell mindazon kutatási eredményeket, amelyek az egyetemi kutatóközpontokban megszületnek.

Szavai szerint új divatirányzatok jelennek meg az élelmiszerfogyasztásban, a világpiacon ma már válogatnak a vásárlók, vannak akik a fehér színű tojást, mások pedig a barnább színű tojást kedvelik, most pedig lesz "krémszínű tojás", ami talán mindkét tábor tetszését elnyeri.


Szólt arról, egyre inkább elvárás, hogy a ketreces tojótyúktartást váltsa fel az alternatív - hagyományosnak is mondott - mélyalmos tartás, ugyanakkor olcsó tömegtermelésre a ketreces tartás még alkalmasabb, a tojásnak pedig, mint az egyik leginkább teljes értékű fehérjeforrásnak mindenki számára elérhetőnek kell maradnia.

A Bábolna TETRA Baromfitenyésztő és Forgalmazó Kft. a világ tojó hibrid nemesítésének egyik meghatározó szereplője. Sikereik alapja a cég vezetői szerint az az 50 éve konzekvensen folyó genetikai munka, melynek érdekében, különösen az elmúlt tíz évben, több kutatási-infrastrukturális fejlesztés is történt.


A cég saját forrásainak felhasználásával most felépült kutatóbázis munkatársai a tervek szerint szorosan együttműködnek majd a Kaposvári Egyetemmel és a Dalmand Zrt.-vel, a benne folyó kutatási munkát pedig az Európai Regionális Fejlesztési Alapból és a hazai központi költségvetési előirányzatból támogatják.    


A Bábolna TETRA Kft. 2014-ben a Vas megyeiUraiújfalu község határában csaknem kétmilliárd forintos beruházással, a Darányi Ignác Terv 769 millió  forintos pályázati forrásának felhasználásával építtette meg baromfikeltető üzemét. 


A bábolnai gazdaságból kinőtt cég, az elődök szakmai munkáját is számítva 1960 óta foglalkozik intenzív baromfitenyésztéssel, "TETRA" márkanéven bevezetett saját fejlesztésű baromfi hibridjeivel vált ismertté a nemzetközi piacon. Több mint 60 országban, köztük az Egyesült Államokban, Afrikában, Ázsiában is vannak olyan tenyésztési központok, ahol TETRA tenyészpárokat használnak.


A nyilvános cégadatok szerint a Bábolna Tetra Kft. külföldi és belföldi értékesítésből származó nettó árbevétele összesen 2016-ban és 2017-ben is meghaladta az 5,5 milliárd forintot.


 

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67