Matolcsy fia annyi vissza nem térítendő közbeszerzést nyer, csoda, hogy nem fullad bele

VPP 2018-10-02 20:13:00.000000
Már megint hozzávágtak egy zsíros kis uniós támogatást a Matolcsy Ádámhoz tartozó céghez.

A Balaton Bútor Kft. most ugyanis nem kevesebb, mint tízmilliót kapott azért, hogy kiállíthasson külföldön - számolt be róla a 24.hu. A cégnek két éven belül ez már a negyedik(!!!)elnyert támogatása, ami pontosan azt jelenti, hogy míg a kormány Brüsszel és az EU ellen hergeli a népet, Matolcsyék ez idő alatt több, mint 600 millió Forintot zsebeltek be ádáz ellenségünktől, az uniótól, ami rekordnak számít.

Matolcsy Ádám még 2015-ben, hitelből vette meg a céget a Fotextől, mely Várszegi Ádámhoz volt köthető. Az ügymenet "tisztasága" miatt külön kiemelendő , hogy a hitelt a jegybankelnök unokatestvérének bankja adta a jegybankelnök fiának. Azóta láss csodát, a Balaton Bútor Kft.egymás után nyeri el az állami és uniós közbeszerzéseket, amivel ráadásul még dicsekednek is. Hogyan? Az egyik uniós pályázatnál külön kiemelik, hogy amióta lezajlott a tulajdonosváltás, azóta sorra kapják a támogatásokat. Ez pontosan így néz ki:

"A cég a korábbi tulajdonosi kör miatt nem részesülhetett semmilyen támogatásban, nagyvállalatnak számított, noha árbevétele és létszáma alapján megfelelt volna a feltételeknek. Az elmúlt évben megváltozott a tulajdonosi kör, megfelelünk a kkv-k feltételeinek, és reméljük, élni tudunk a támogatások adta lehetőségekkel minden téren, mert ezekből sosem részesülhettünk ez idáig, így különösen hátrányos helyzetben voltunk a piac többi szereplőjéhez képest."

A Balaton Bútor Kft. csak 2017-ben három pályázatot söpört be sikeresen: februárban gyakornoki programra, szeptemberben okosiroda programra, októberben pedig kapacitásbővítésre. Ez utóbbi azt jelenti, hogy a kapott támogatást külföldi megjelenésekre kellett volna fordítani, ennek ellenére két budapesti kiállítást is beletuszkolnak a programba. 

Az egyik pesti kiállítással a Hoventán vesznek majd részt, ami kifejezetten érdekes, hisz egyrészt a szervező társaság már 2012-ben bedobta a törölközőt és megszűnt. Előtte, 2009-ben a Hungexpo Zrt. felvásárolta a márkanevet, majd rövidesen be is szüntette a rendezvényt, ami helyett a Sirha Budapest kiállítást intézik kétévente, ezen akarnak részt venni Matolcsyék. Igen ám, de mivel idén év elején volt a legutóbbi Sirha kiállítás, ezért a következő, amire el tudnak jutni, csak két év múlva esedékes, így viszont nem sikerül betartani a pályázati előírásokat.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67