Szeptember elsejétől új rend lépett életbe a szombathelyi vasútállomás környékén. A Kisfaludy utca Vörösmarty és Nádasy utcák közti szakaszát egyirányúsították és fizetőparkolóssá alakították ki. De így tettek a Széll Kálmánban, és a Vasút utca egy szakaszán is.

Akkor a fideszes városvezetés azt mondta, hogy a környék lakói keresték meg őket azzal, hogy szeretnék ha ez az intézkedés segítené őket abban, hogy tudjanak parkolni. Állításuk szerint ugyanis a környéken annyi autó áll, hogy az itt lakóknak szinte lehetetlen a parkolás.
Bár több ellenzéki képviselő is kérte, hogy mutassanak egy jegyzőkönyvet, vagy mondják meg, hogy hányan kérték ezt a változást a városvezetők ezt azzal hárították, hogy egy lakossági fórumon történt mindez, ott pedig nem készül jegyzőkönyv, ám számos ott lakóról van szó.

Szakértői vélemény, hatástanulmány de még csak vita sem alakult ki. A kisebbségben lévő Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt frakció egyébként azon az állásponton van, hogy a fizető parkoló rendszert fel kell számolni, ehhez tartják magukat.
Hétfő délután a szombathelyi LMP tartott sajtótájékoztatót a témában.

Németh Ákos, az LMP Vas megyei elnöke és Horváth Zoltán elnökségi tag azt mondta, hogy több itt lakóval is beszéltek és senki sem ért egyet ezzel a döntéssel, sőt aláírásokat gyűjtenek azért, hogy így tiltakozzanak.
A parkolóhely kevesebb lett, a Kisfaludy egyirányúsítása pedig ésszerűtlen (a tájékoztató közben is egy autós a forgalommal szemben hajtott be).
Horváth azt mondta, élhetőbb lenne a város, ha a városvezetők a lakókkal egyeztetve hoznának hasonló döntéseket, mert ezek az intézkedések így csak konfliktusokat szülnek.

Szólj hozzá!
Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.
Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban
Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.