Hét és fél év börtön várhat a mentőápolót megharapó nőre

Bazsi Farkas 2018-10-29 09:06:00.000000
Segíteni akartak rajta.

Ismét remek sztorival szolgált az ügyészség. 

A vádirat szerint egy 54 éves nő 2017 nyarán önkéntesként dolgozott egy nagyszabású sporteseményen, amikor rosszul lett. A rendőrök hívtak hozzá mentőt, mert epilepsziás tüneteket mutatott. A kiérkező mentőautóba a hölgy ugyan beszállt, de a vizsgálatokat elutasította. Kórházba szállítása során a biztonsági övét többször kikapcsolta, felállt az autóban.

A biztonsági öv utolsó visszakapcsolásánál az elkövető két kézzel ráfogott a mentőápoló jobb kezére és beleharapott a csuklójába. Az ezt követő dulakodás során a földre esett a mentőápolónál lévő – adatrögzítés céljából rendszeresített – 200.000 forint értékű táblagép is, amely összetört.

A mentőápoló harapott sérülése nyolc napon belül gyógyult, azonban a harapásoknál súlyos sérülések, vagyis elfertőződés és ínsérülés is gyakran előfordul. Emiatt a testi sértési cselekmény is súlyosabban minősül.

Az elkövetővel szemben hét és fél év szabadságvesztés is kiszabható - áll az ügyészségi közleményben.
 

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67