A Haladás-Fradi meccs miatt variálta rommá a Szent Márton Gála kezdési időpontját Puskás Tivadar

Bazsi Farkas 2018-10-26 17:01:00.000000
A foci több mint sport.

November 10-én tartják Szombathely legnagyobb ünnepségét a Szent Márton gálát. A város legrangosabb kitüntetéseit adják át ekkor, ha adott évben van, akkor a város díszpolgári címét ilyenkor adják oda a kitüntetettnek.

A tegnapi közgyűlésen jött elő, egészen pontosan Molnár Miklós (Pro Savaria) alpolgármester kérdezett rá, hogy ugyan már miért este nyolckor kezdődik a gála. Molnár emlékeztetett, hogy ez az esemény fontos a kitüntetetteknek, sokakat elkíséri a családjuk, van akinek már idősek a szülei, de olyanok is vannak, akiknek kicsik a gyerekei, így nem mindegy, hogy mikor van a kezdési időpontja a 1,5 - 2 órás gálának.

Puskás polgármester erre azt mondta, hogy a Haladás-Ferencváros meccs miatt tolták későre a kezdési időpontot.

Úgy gondolták, hogy nem lenne szerencsés, ha a meccs és a gála időpontja egybe esne. Később azonban változott a mérkőzés kezdés a tévéközvetítés miatt, ám most már talán maradna minden a régiben. 

Én csak arra tudok gondolni, hogy valamelyik játékos, esetleg B-Közép tag kap majd kitüntetést, ezért nem ütheti egymást a meccs és a gála.

Minden esetre az élet a legjobb forgatókönyvíró. A meccs ugyanis 19:30-kor kezdődik, a Szent Márton Gála kezdési ideje pedig 18 órára módosult, a helyszín változatlanul a Sportház.  

Azért amondó vagyok, hogy végig kéne futni még a versenynaptárakat, nehogy valami ütközés legyen, mondjuk a megye I-es foci és a gála kezdési időpontja között.


 

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67