Meghalt a legendás hangú Bőzsöny Ferenc hírbemondó

György Unyatyinszki 2018-10-25 15:27:00.000000

88 éves korában elhunyt Bőzsöny Ferenc, a Magyar Rádió hírbemondója, narrátora - közölte csütörtökön az MTVA.

Rádiós pályafutása a forradalom évében, 1956. augusztus 24-én indult, ekkor szólalt meg először élőben a Kossuth Rádióban 16 óra 30 perckor. A forradalom napjaiban személyes tanúja, résztvevője volt a rádióban történt eseményeknek. Rádiósként már felvették az ELTE magyar-történelem szakára, ahol tanári képesítést szerzett, majd újabb három év angol szak után magyar nyelvészetből doktorált 1973-ban.

Aki a harangért szól - Dr. Bőzsöny Ferenc

Uploaded by Zemplén Televízió on 2010-05-27.

A televízió Delta című műsorában harmincegy évig volt narrátor, vezette a Monitor című műsort és híradózott is. Nyugdíjba vonulása után szép, mély orgánuma miatt gyakran kérték fel ünnepségek, irodalmi műsorok, koncertek vezetésére. A Központi Hittudományi Akadémia növendékeit rendszeresen tanította lingvisztikára. 1997-ben Kazinczy-díjat kapott, 2000-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki a magyar nyelv ápolásáért és magas színvonalú tolmácsolásáért, a beszédtechnika fejlesztése érdekében végzett példaértékű oktatói tevékenységéért. 2005-ben Petőfi Sándor Sajtószabadság-díjat kapott. 2016-ban a Magyar Nyelvtudományi Társaság díszoklevelét vette át.

A mai M5 Kulturális Híradóban és a Kossuth Rádió Jó napot Magyarország! műsora is visszaidézi a Magyar Rádió főbemondójának legendás alakját.

Bőzsöny Ferencet az MTVA saját halottjának tekinti.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67