Decemberig vár a kormányra a CEU, utána elindítják a kiköltözésüket

György Unyatyinszki 2018-10-25 14:24:00.000000

A Közép-európai Egyetem (CEU) egy csütörtökön tartott belső fórumáról szivárgott ki, hogy amennyiben nem sikerül megállapodnia végre a magyar kormánynak New York állammal az egyetem működéséről, akkor jövő év elején elkezdik kiköltöztetni az egyetem képzéseit - írta az Index.

A felsőoktatási törvény idén év végéig adott haladékot a CEU-nak, hogy teljesítsék a szemlátomást rájuk szabott, a működésüket akadályozó törvényi kitételeket, ellenkező esetben felfüggesztik az egyetem magyarországi működését. Az egyetem noha alapított amerikai campust, egyértelműsítette amerikai és magyar elnevezését, rendezte a munkatársai magyar-amerikai munkaszerződését, illetve megfelel a magyar akkreditációs kitételeknek, a magyar kormány mégsem írja alá a lassan egy éve elkészült szerződéstervezetet New York állammal.

Amennyiben mégsem írják alá a nemzetközi megállapodást, akkor jövő szeptemberben a világ élvonalába tartozó egyetemet tárt karokkal fogadó Bécsben indulhatnak meg az új hallató képzései. A Budapestre jelentkezett hallgatók mindegyike a magyar fővárosban fejezhetné be a képzését a tervek szerint. A kiköltöztetett képzések főleg az amerikai típusú diplomát adó képzéseket érinti, illetve azokat, amiket a magyar kormány nyilvánosan kifogásolt - azaz esetleg a gender studies is külföldön folytatódhatna. A CEU ugyanakkor nem tervezi felszámolni a hosszabb távon sem a budapesti campust, az épületek a tulajdonukban maradnak.

Érdekesség, hogy az új amerikai nagykövet, David Cornstein a nyáron ígéretet kapott a kormánytól, hogy az egyetem tovább működhet majd. Hogy a kormány mégsem állja a szavát, arra az első jel Orbán Viktor miniszterelnök felszólalása volt, mikor a Sargentini-jelentés vitáján azt mondta, hogy nem engednek semmiben sem az EU általkifogásolt kérdésekben. Az EU egy éve indított kötelezettségszegési eljárást a magyar kormánnyal szemben.

Szenátorok szóltak a budapesti amerikai nagykövetnek, hogy jó lenne megvédenie a CEU-t

Az Egyesült Államok Képviselőházának és Szenátusának 22 tagja levelet küldött az Egyesült Államok magyarországi nagykövetének, David Cornsteinnek, hogy kifejezze, a Közép-európai Egyetem (CEU) Budapesten maradása erős kétpárti (demokrata és republikánus) támogatást élvez - hívta fel rá a figyelmet a CEU közleménye. A szenátorok hozzáteszik, hogy a CEU esetleges bezárása megítélésük szerint a magyar-amerikai kapcsolatok rovására mehet.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67