Több mint két hónapja csúszik egy 1 kilométeres út átadása Sárváron

ugytudjuk.hu 2018-10-24 09:57:00.000000
200 millióból épült, augusztus nyolcadikára már készen kellett volna lennie.

Még tavasszal kezdték felújítani Sárvár II. számú bekötőútjának 2+457-3+529 kilométerszelvények közötti szakaszát. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 200 millió forintot szánt az egészen pontosan 1054 méteres szakasz felújításra, amit augusztus 8-áig be kellett volna fejezni. Az építkezés azonban nem kicsit csúszott, lassan már októbernek is vége, és még most sem teljes a felújítás.

Az építkezés egész nyáron folyt, szinte napra pontosan a turisztikai főszezonnal együtt kezdődtek a munkálatokat. Elég furcsa az időzítés, hiszen Sárvár egy turisztikai központ, rengeteg külföldi jön ide nyaralni. Őket idén egy szétvert út, a hangos munkagépek, na meg a rendszeres dugók várták.

Egy ideig több részen is csak félpályán haladhatott a forgalom

A felújítás alatt a sárváriaknak is rengeteg bosszúságot okozott az út állapota, hiszen szinte egész nyáron lehetetlen volt a közlekedés a Rákóczi Ferenc utcában. Arról nem is beszélve, hogy a kocsik lengéscsillapítójának sem tett jót az, hogy hónapokon keresztül a feltört, felmart útszakaszokon, hatalmas bukkanókon kellett keresztülnavigálni a sofőröknek. 

A felújítás alatt egyenesen életveszélyes volt a bicikliközlekedés is, hiszen hosszú időre eltűntek a felezővonalak, a felmarás után nagyobbak lettek az amúgy is méretes kátyúk. Főleg a Rákóczi utca és a Fekete-híd út kereszteződésénél volt ez baj, ahol az addiginál is lassabban lehetett csak közlekedni, mindenkinek oda kellett figyelni, hogy ne történjenek balesetek.

Ez a kereszteződés egyébként már készen van, viszont a sárváriaknak egyáltalán nem tetszik. A felújítás előtt ugyanis a Hegyközség felől érkező autók itt nem kanyarodhattak balra, a belső sávból csak egyenesen, a városközpont felé lehetett tovább menni. Az építkezés után viszont megváltozott a forgalmi rend, a belső sávból most már csak balra lehet kanyarodni, így a jobboldali sávot kell használnia azoknak, akik jobbra kanyarodnának, vagy egyenesen haladnának tovább. Ez pedig hatalmas torlódásokat okoz. 


    
A témát itt fejtettük ki bővebben:

Kiakadtak a sárváriak, mert megváltozott az egyik forgalmas csomópont forgalmi rendje

Nemrég fejezték be a sárvári Rákóczi Ferenc utcán található jelzőlámpás csomópont felújítását. Az építkezés hónapokon keresztül húzódott, ekkor nem működtek a lámpák, egy zebrát teljesen felmartak, de hetekig tartott az az állapot is, amikor a csomópontnál csak egy sávot lehetett használni. Jókora dugókat okozott az építkezés, amit főleg azok szívtak, akik a Fekete-híd utcából akartak balra kikanyarodni.

Az út jelenlegi állapotában tulajdonképpen már használható, viszont cikkünk írásakor egy nagyjából nyolcvan méteres szakaszon még nem voltak felfestve a sávok. A felújítás során gyakorlatilag darabjaira szedték az útszakaszon található hidat is, ami a Gyöngyös felett ível át. Itt egyelőre csak az aszfaltot csinálták meg, a járda még darabjaiban áll. Ezt nem is használhatnák a gyalogosok, de mivel túl messze van a legközelebbi zebra, ezért mindenki kikerüli a táblákat, és inkább a göröngyös járdán botorkálnak keresztül.

Cikkünk írásakor így nézett ki út. Használható ugyan, de még nincs készen

Megkerestük a Magyar Közút Nonprofit Kft.-t és a kivitelezőt, a Strabag Általános Építő Kft.-t, de egyelőre csak a Közúttól érkezett választ. Tőlük azt tudtuk meg, hogy pont akkor festették fel a felezővonalakat, amikor megérkezett hozzájuk a levelünk. Azt is elárulták, hogy az új, balra kanyarodó sávot a Markusovszky utcában élők igényei miatt alakították ki. Az itt működő jelzőlámpáról pedig azt mondták, hogy rugalmas üzemmódban működik. Ez azt jelenti, hogy a burkolatba érzékelőket telepítettek, amelyek a forgalomhoz igazítják a lámpákat.

Végül még azt is megtudtuk, hogy a hídfelújításhoz kapcsolódó rövid járdaszakaszok burkolata a hét végéig készül el. Ezzel végül majdnem három hónapos késéssel ugyan, de elkészül az egy kilométeres útszakasz.

A levelünkben arra is rákérdeztünk, hogy mi volt az oka a csúszásnak, erre azonban egyik féltől sem kaptunk választ.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67