Big Brother-módi: egy helyre irányítanák az ország összes térfigyelő kameráját

VPP 2018-10-24 08:26:00.000000
Pintér Sándor javaslata szerint a Belügyminisztérium az országban lévő összes térfigyelő kameráját egy központi tárhelyre irányítanák.

Az ATV tudósítása szerint a javaslat alapján először Budapest kameráit, majd az egész országét kapcsolnák össze. Többek közt beletartoznának a közterület-felügyelet kamerái, Magyar Közút kameráinak képei, a BKK és a bankok biztonsági felvételei is. Pintér javaslata szerint a felvételeket 30 napig őriznék meg, és a hatóságok többek közt terrorcselekmények vagy más bűncselekmények megelőzése és felderítése céljából használhatnák azokat.

Ezzel kapcsolatban érdemes visszaemlékezni rá, hogy a két éve történt Teréz körúti robbantás feltételezett elkövetőjét a merénylet elkövetésétől számított 26 nap alatt fogták el, hét nyilvánosságra hozott felvétel segítségével. A főügyész szerint a kamerák adták a legfontosabb bizonyítékokat az ügyben.

Zugló polgármestere, Karácsony Gergely szerint az ötlet maga jó, mivel ez nagyban fogja segíteni a bűnmegelőzést, viszont fontos, hogy megmaradjon az emberek magánszférájának védelme.

„A térfigyelő kamerarendszer erősen veszélyeztette az állampolgárok személyes jogait. Tehát, olyan megoldást kellene kitalálni, - és remélem, hogy a törvény ilyen szempontból nyújt majd garanciákat - hogy ilyen típusú visszaélés ne lehessen” 

Ferencvárosban pédául, több mint száz térfigyelő kamera működik, melyeket a közteresek megpróbáltak úgy elhelyezni, hogy magánterületekre ne lehessen belátni, de ha ezt nem sikerül takarnák el többek közt az erkélyeket és hasonló magánterületeket. 

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67