Egy államtitkár segítségével a fél Dunakanyar került oligarcha kézbe

Bazsi Farkas 2018-10-23 09:02:00.000000
De ezen Magyarországon már meg sem lepődünk.

Pontosan ezért lett a magyar tévézés történetének egyik legjobb sorozata az HBO gyártásában készült Aranyélet, ugyanis olyan példákat, hogy a hazai közéletből, amely egy cseppet sem rugaszkodik el a valóságtól.

Miklósiék történetét 2015-ben kezdte el mesélni a csatorna, kezdetben egy finn sorozat remakeje volt, majd a hangos közönségsiker érkeztével a sorozat kezdet eltérni az eredetitől, és még inkább olyan szálakat hoztak a forgatókönyvírók a sztoriba, ami a mai magyarországi közélettől egy picit sem idegen.

Bármennyire is furcsa az Aranyélet legalább annyira működik korrajzként, mint annak idején a Szomszédok. Ám itt nem tisztességes taxisofőrök, és a vásárlót egyetlen dekával sem megákosító bolti eladókról van szó, hanem ügyeskedő, szemrebbenés nélkül hazudó vagy ha kell, még embert is ölő, élére vasalt vállalkozókról. Jah kérem, hát változott a világ. 

Amíg a sorozat első évada a kifelé élő, ám belül a totális megsemmisülés határán táncoló Miklósi családot mutatta be, addig a második szezon már az időben vissza vissza nyúló, a rendszerváltáskor optimista, majd hatalmas csalódó generációt mutatta be. Olyan csodás, mindenki számára emlékezetes otthoni ügyeskedéssel, mint a biogiliszta. (Egy generáció futott csöcsre ezzel a tuti befektetéssel.)

Most a harmadik évadra eljutottunk oda, hogy a mai kor üzleti és politikai összefonódásait kapjuk tálcán. Mert azon már egy picit sem lepődik meg a néző, hogy ha államtitkári szinten nyúlnak egy befektetés hóna alá, akkor olyan simán megy a megvalósulás felé, mint a forró kés a vajban. Így pedig az sem kérdés, hogy lehet e szakítani egy üzlettel, a kérdés csak az, hogy mennyit.


Na de mi is az Aranyélet? A sorozat utolsó évada leginkább ezt a kérdést teszi fel, illetve azt, hogy mit lehet, kell beáldozni a felhőtlen, nagylábú életért. Valóban csak a pénz számít? Annyira, hogy még a családi kapcsolatokat is félre tegye az ember? Szereplőink nem egyszer kapnak erre a kérdésre igen csak húsba vágó választ. 

A karaktereink látszólagos révbe érése igen csak múlandó. A sorozat pedig olyan véget ér, amire még a leggyakorlottabb tévénéző sem számítana, ráadásul az alkotók arra is kényesen figyeltek, hogy egyetlen általuk felépített szobrot se döntsenek le a közönség kedvéért. Ha van magyar sorozat, amit a legnagyobbakkal lehet egy lapon emlegetni, akkor az egészen biztosan, az Aranyélet! 

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67