Haladás-szurkolók mentek be a csapat öltözőjébe a Videoton elleni meccs előtt

Bálint Vágvölgyi 2018-10-22 09:49:00.000000
Horváth Ferenc vezetőedző hívta be őket.

Ahogy azt már korábban megírtuk , a címvédő MOL Vidi FC 2-0-ra nyert a Szombathelyi Haladás vendégeként szombaton. A szombathelyiek hivatalos honlapja számolt be a meccs előtt történtekről is. Mint írják, Horváth Ferenc a héten találkozott három vezérszurkolóval, a zöld-fehérek vezetőedzője ugyanis korábban már jelezte, szívesen találkozik és beszélget a drukkerekkel.

Közvetlenül a szombati Haladás-MOL Vidi FC elleni összecsapást megelőzően ismét három vezérszurkoló - a Green White Army, a Haladás Szurkolói Kör és a Green Keyers Gents képviseletében - a csapat öltözőjében is látogatást tett. Előzőleg ugyanis Horváth Ferenc invitálta meg a drukkereket a látogatásra. A drukkerek a meccs előtti percekben támogatásukról biztosították a játékosokat, akik szintén megígérték, hogy minden tőlük telhetőt megtesznek.

Mindkét fél betartotta a szavát: a zöld-fehérek nem kis meglepetésre könnyen legyőzhették volna a bajnoki címvédő fehérváriakat, eközben a lelátón pillanatnyi szünet nélkül drukkoltak a szurkolók, még 0-2-nél után és a 94.percben sem lettek halkabbak a drukkerek.

A lefújás után Bosnjak Predrag elmondta: óriási segítség volt a játékosok számára a szurkolás, nagyon sokat jelentette a támogatásuk, jó volt hallani a tábort.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67