Rába Kálmán: Az LTP beszántásával a Fidesz ellopta a magyar fiatalok jövőjét

Bazsi Farkas 2018-10-18 18:24:00.000000
A Jobbik Vas megyei elnöke azt mondja, rémisztő, hogy 48 óra alatt lefocizta a kormány ezt a törvényt.

Hétfőn írtunk róla, hogy a kormány elkaszálná a lakástakarék számlákat. A törvényjavaslat nem váratott sokat magára, kedden el is fogadta a Parlament. Szerdán lehetett megnyitni az utolsó olyan számlákat, amikre még járt az állami támogatás. 

Ma délelőtt Rába Kálmán, a Jobbik megyei elnöke tartott sajtótájékoztatót a szombathelyi Fidesz iroda előtt. Az eseményre egyedül az Ugytudjuk.hu ment el.

Rába azzal kezdte, hogy még soha nem tartott sajtótájékoztatót a Fidesz szombathelyi bűnbarlangja előtt, most azért teszi, hogy felhívja a figyelmet a népnyúzásra, amit az Orbán-kormány egy újabb tollvonással tovább tetézett.

A politikus emlékeztetett, hogy 48 óra alatt végig vitték az LTP piac beszántását, érdemi vita és egyeztetés nélkül. Ezzel pedig rengeteg fiatalt hoztak nehéz helyzetbe hiszen, mi magyarok, úgy vagyunk szocializálódva, hogy saját ingatlanban szeretünk élni. Rába azt is elmondta, hogy nem csak a fiatalok otthonteremtése lehetetlenül el, de a társasházak is nehéz helyzetbe kerültek, hiszen nekik is egy kedvelt takarékossági forma volt ez.

A politikus kitért arra is, hogy a Fidesz indokként említette meg az intézkedéskor, hogy voltak olyanok, akik medencére és szaunára költötték a lakáskasszát, ám ő azt mondja, ezt csupán a magukból kiinduló Fideszes politikusok stratégiája. A magyar családok többsége inkább azon gondolkodik, hogy miből vegyen ennivalót. 

Rába azt mondta, hogy már az egészségügyet szétrohasztották, az oktatási rendszer összeomlóban van, most egy újabb intézkedéssel fogják a fiatalokat arra sarkallni, hogy elhagyják az országot. 
 

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67