Szervezett bűnözés gyanúja miatt elvennék egy fideszes országgyűlési képviselő mentelmi jogát

BZ 2018-10-17 15:09:00.000000

Polt Péter legfőbb ügyész indítványozta Kövér László házelnöknél, Simonka György országgyűlési képviselő mentelmi jogának a felfüggesztését.

A Központi Nyomozó Főügyészség, nyomozásának eredménye tette szükségessé, a mentelmi jog elvételét,

ugyanis ki szereték hallgatni bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt.

Az ügyészség tájékoztatása szerint a felmerült megalapozott gyanú lényege szerint Simonka György tevékenysége a zöldség-gyümölcs termelői csoportok és termelői szervezetek (a továbbiakban TÉSZ) által igénybe vehető, az Európai Uniótól és a hazai költségvetésből származó támogatások jogellenes megszerzésére irányult. A termelői szervezetek ugyanis az elismerési tervben szereplő beruházásokhoz, eszközbeszerzésekhez az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból, valamint az uniós támogatáson túlmenően a tagállami költségvetésből is támogatásban részesülhettek.

A Fidesz 2014-es képviselő-jelöltjei, jobb szélén Simonka György - Fotó: fidesz.hu

Mivel Simonka György tisztában volt azzal, hogy jelentős összegű pályázati források nyílnak meg, ezért 2009 év végén elhatározta, hogy mások segítségével, azok cégeinek a felhasználásával egy olyan személyi kört épít fel, melynek az volt a célja, hogy a beruházások megvalósítása során, a döntéshozókat megtévesztve, egymással összehangoltan, európai uniós, illetve a hazai költségvetésből származó, vissza nem térítendő támogatás igénybevételével jogtalan vagyoni haszonhoz jussanak.

Simonka György és társai a beruházásokat és az eszközbeszerzéseket felülárazták, vagyis a kérelmekben valótlan adatokat tüntettek fel azért, hogy jogellenesen megnövelt összegű támogatásokat vegyenek fel.

Az ingatlanokat olcsón megszerezték, majd azokat minimális fejlesztéssel, fiktív értékbecsléssel szerepeltették az elismerési tervekben. A beszerzett eszközök döntően használtak voltak, amelyek csak töredékét képviselték az értük kifizetett összegnek.

Simonka György meghatározta azt is, hogy az egyes beruházásokat megvalósító cégek képviselői a nekik átutalt, vagyis felülárazott vállalkozói díj mekkora részét – általában 45 %-át – szolgáltassák vissza neki készpénzben.

Az eddig beszerzett adatok alapján a Simonka György rendelkezései szerint lebonyolított beruházások kapcsán okozott vagyoni hátrány meghaladja az 1 milliárd 400 millió forintot.

Az ügyészség szerint a fideszes képviselő cselekményei:

  • két rendbeli, felbujtóként, bűnszervezetben elkövetett különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettének,
  • két rendbeli, bűnszervezetben, gazdálkodó szervezet részére tevékenységet végző, önálló intézkedésre jogosult személlyel kapcsolatban elkövetett vesztegetés bűntettének,
  • két rendbeli vesztegetés elfogadása bűntettének,
  • két rendbeli, társtettesként bűnszervezetben elkövetett, kötelesség megszegésére irányuló hivatali vesztegetés bűntettének,
  • két rendbeli folytatólagosan, és felbujtóként elkövetett hamis magánokirat felhasználása vétségének megalapozott gyanúja megállapítására alkalmas.

Az ügyben a NAV Központi Hivatal Pénzmosás Elleni Információs Iroda feljelentése nyomán a NAV Dél-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatósága 2014. július 14. napján rendelt el nyomozást költségvetési csalás bűncselekménye miatt. A Legfőbb Ügyészség Kiemelt, Korrupciós és Szervezett Bűnözés Elleni Ügyek Főosztálya 2016. február 4. napján a nyomozás lefolytatására a Központi Nyomozó Főügyészséget jelölte ki.

A Központi Nyomozó Főügyészség eddig 29 személyt (ügyvezetőket, alvállalkozókat, hozzátartozókat, bizalmi embereket, vesztegetéssel érintetteket) hallgatott ki gyanúsítottként, akik pillanatnyilag szabadlábon védekeznek.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67