Még a közterület-felügyelet vezetője is beleállt a Fideszes képviselőjelölt kampányába Szombathelyen

ugytudjuk.hu 2018-10-17 17:22:00.000000
Így is elmaradt a siker. Pedig a fideszes városvezetés odatette magát. Az időközi választási kampány összefoglalója.

Időközi önkormányzati választásokat tartottak október 14-én Szombathelyen - kezdi az atlatszo.hu. Czeglédy Csaba körzete maradt képviselő nélkül, mivel Czeglédy több mint egy éve nem jelent meg a testületben. A baloldali politikust tavaly júniusban tartóztatták le, azóta előzetes letartóztatásban várja, hogy a hatóságok vádat emeljenek ellene. 


Arról már korábban is írt az Átlátszó, hogy nagy volt a könyöklés Czeglédy körzetéért, a Derkovits lakótelepért. A Fidesznek ugyanis ez a mandátum kellett volna ahhoz, hogy teljhatalmat szerezzen Szombathelyen. 2014-ben 9-9 szavazatot kapott a Fidesz és az Éljen Szombathely-MSZP-DK-Együtt szövetség. A polgármesteri címért folyó harcból Puskás Tivadar került ki győztesként, így ő lett a Fidesz 10. képviselője. A Pro Savaria, és a Jobbik pedig listáról szerzett 1-1 helyet a közgyűlésben. 

21 fős a szombathelyi testület, a Fidesz pedig felajánlott egy alpolgármesteri címet a pro savariás Molnár Miklósnak, ezzel pedig meglett a 11 fős többségük. Czeglédy kihullásával azonban nyitottá vált a kérdés, hogy sikerül-e egy újabb Fideszes képviselőnek mandátumot szerezni. Ha igen, akkor külsős résztvevő nélkül lett volna meg a Fidesz többsége. 

A választás vasárnap megvolt, az Éljen Szombathely! jelöltje, László Győző 927 szavazatot szerzett, míg a Fideszes Melega Miklós 696 voksot gyűjtött be. Ez pedig azt jelentett, hogy 57,12% - 42,88%-ra László győzött. 

A voksolásnak több üzenete is lehet. A legfőbb talán mégis csak az, hogy ha a Fidesz jelöltje ellen egyetlen induló van, akkor a fideszest le lehet győzni. Ez pedig a jövő évi önkormányzati választásokra igen csak erős üzenet lehet. Valószínű tudták ezt a jelölő szervezetek, sőt, a mostani szombathelyi városvezetők is. A kampány utolsó napjaiban ugyanis még a város hivatalos weblapját és a közterület-felügyelet igazgatóját is bevonták a népszerűsítése

A Derkovits városrészben például két mobil kamerát adott át Puskás Tivadar polgármester, Varsányi Péter közteres igazgatónak, Melega Miklós aktív közreműködésével. A szombathely.hu még meg is említi Melegát: 

“Dr. Melega Miklós képviselőjelölt jelezte a városvezetés felé, hogy az itt élők számára egy nagyon fontos kérdés a közbiztonság, s reményét fejezte ki, hogy a most beszerzett két mobilkamerát ezen a városrészen is gyakran használják a rend megőrzésére, az illegális szemétlerakás megakadályozására.”

A csütörtöki átadás annyira sürgős volt, hogy a mobilkamerák beszerzéséről a közgyűlés még nem is döntött. Külön érdekesség, hogy miután 2005-ben Varsányit hirtelen leváltották Budapesten, ahol hasonló pozíciót töltött be, Szombathely akkori MSZP-s polgármestere, Ipkovich György adott neki munkát. 

De nem ez volt az egyetlen olyan húzás, amivel a hatalmon lévő fideszes városvezetés előnyhöz próbálta juttatni Melegát. Parkoló nyitással, vagy korábban lejárt tervű parkolók újraterveztetésével támogatta meg a fideszes többség. 

A kampány legizgalmasabb része azonban mégsem ez volt. A múlt héten csütörtökön Czeglédy Csaba szórólapokon tudatta a derkovitsiakkal, hogy László Győzőt támogatja, és egyben kérte a választókat, hogy ők is tegyenek így. 

Erre válaszlépésként egy kézzel írott levél másolata jelent meg szinte az összes városrészi postaládában. Az aláíró pedig bizonyos Nagy Jánosné Ica volt. Felkészült lakók vannak a szombathelyi lakótelepen, akiknél nem csak fénymásoló van otthon, de még erőből és energiából is nehezen fogynak ki, hiszen egyetlen éjszaka alatt jutnak el több száz lépcsőházba és több ezer postaládához. 


A lelkesedésből és felindulásból íródó szavazói leveleknek van már történelme Magyarországon. Idén márciusban, az országgyűlési választások előtt például Hiller István ellen született egy hasonló. 

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67