Kilenc évett kapott az a 60 éves kenézi férfi, aki ásóval ölte meg ivócimboráját

Bálint Vágvölgyi 2018-10-15 14:34:00.000000
Előkészítő tárgyaláson a vádlott teljes körűen beismerte bűnösségét.

A Szombathelyi Törvényszék 2018. október 15-én előkészítő ülésen emberölés bűntette miatt jogerősen 9 évi szabadságvesztésre ítélte azt férfit, aki italozás közben ásóval agyonverte barátját.

A munkanélküli vádlott 2017. november 16. napján a délutáni óráktól együtt italozott a néhai sértettel, együtt nagyjából 4 liter körüli „Cimbora” márkájú bort ittak meg.

Ásóval ölte meg ivócimboráját egy 60 éves kenézi férfi

Tavaly novemberben történt az a brutális gyilkosság, amit egy 60 éves kenézi férfi követett el, ivócimborája ellen. A két férfi a vádlott otthonában ivott meg 3 liter bort, majd a dulakodni kezdtek, aminek az lett a vége, hogy a vádlott egy ásóval meggyilkolta a sértettet. A Vas Megyei Főügyészség most vádat emelt a férfival szemben.


Az italozás során a vádlott és a néhai sértett szóváltásba keveredett, majd dulakodni kezdek, a néhai sértett bántalmazta a vádlottat. Emiatt a vádlott ideges lett, és „Most te következel!” kijelentéssel kiment az udvarra, onnan behozott egy ásót, és annak élével a széken ülő, majd onnan a földre eső néhai sértettet több alkalommal közepest meghaladó illetve nagy erővel fejbe verte.

Miután a néhai sértett elterült a földön, a vádlott több alkalommal az ásó lapjával is megütötte.

A néhai sértett halálát a fejét ért legalább három közepest meghaladó ütés okozta durva koponyalapi és boltozati csonttörés, és az ehhez társuló koponyaűri sérülések okozták.

A néhai sértett életét a gyors, szakszerű orvosi ellátás sem menthette volna meg.

A vádlottnál a cselekmény elkövetését megelőzően elfogyasztott alkohol szokványos részegséget eredményezett, míg a néhai sértett halálának bekövetkeztekor súlyos fokú alkoholos befolyásoltság alatt állt.

Az ügyet a Szombathelyi Törvényszék 2018. október 15. napjára előkészítő ülésre tűzte, ahol a vádlott bűnösségét teljes körűen beismerte és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról.

A bíróság a vádlott beismerő nyilatkozatát elfogadta, és az előkészítő ülésen ítéletet hozott, amelyben vádlottat 9 évi szabadságvesztésre, és mellékbüntetésül 9 évi közügyektől eltiltásra ítélte.  Emellett a vádlott köteles megfizetni az eljárás során felmerült több, mint másfél millió forintos bűnügyi költséget is.

Az ítéletet a vádlott és védője, valamint az  ügyész is tudomásul vették, így az jogerőre emelkedett.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67