Ica annyira felbaszta magát a vasárnapi szombathelyi időközi választás miatt, hogy egy éjszaka alatt több száz postaládába szórta ki a saját kezével írt levelét

Bazsi Farkas 2018-10-13 16:37:00.000000

Finishébe érkezett a vasárnapi derkovitsi időközi választás kampánya, és úgy látszik most, a maradék másfél nap alatt durvul be nagyon. 

Történt ugyanis, hogy Ica rendesen felbaszta magát Czeglédy Csaba levelén. 

Levelet írt Czeglédy Csaba az időközi választással kapcsolatban

Most vasárnap időközi választást tartanak Szombathelyen a Derkovits városrészen. A körzetben két induló van, a fideszes Melega Miklós és az Éljen Szombathely! Egyesület jelöltje, a Jobbikon kívül minden ellenzéki párt támogatását bíró László Győző. Újabb név került fel László támogatói névsorára, ugyanis a körzet korábbi képviselője, a most előzetesben lévő, Czeglédy Csaba levelet írt, amiben arra kéri a derkovitsiakat, hogy szavazatukkal támogassák Lászlót.

Akinek ez újdonság lenne: Czeglédy Csaba volt a körzet korábbi önkormányzati képviselője, ám tavaly júniusban előzetesbe helyezték. Vádat ugyan azóta sem emeltek ellene, de továbbra is előzetesben tartja a hatóság. Mivel Czeglédy több, mint egy éve nem jelent meg a közgyűlésben, így időközi választást kellett kiírni a Derkovits lakótelepen.


A körzetben két jelölt van. A Fidesz jelöltje Melega Miklós, és László Győző, aki mögé az ellenzék egy emberként sorakozott fel. 

Nagy a könyöklés Czeglédy Csaba választókerületéért: ellenzéki összefogás vs. médiaceleb Fidesz-barát levéltáros

Szeptember elején derült ki, hogy a korábban beharangozott 50 millió forint óvadék ellenében sem engedik ki a tavaly június óta előzetesben lévő Czeglédy Csabát. A volt szombathelyi politikust költségvetési csalás gyanújával tartóztatták le több volt kollégájával együtt, mára már csak ő maradt előzetesben - írja az Átlátszó.

Czeglédy a napokban egy szórólapon jelentette meg levelét, amiben támogatásáról biztosította László Győzőt. 

Úgy látszik Ica ezen baszta fel magát teljesen. Hamar papírt ragadott, saját kézzel megírta levelét, és az éj leple alatt, vagy még ma reggel az összes derkovitsi postaládába beszórta. 


Hogy az akciót mikor hajtotta végre, azt nehéz megítélni, ugyanis azt írja levelében, hogy tegnap érkezett Czeglédy szórólapja a postaládájába. Vagyis Icának egy éjszaka elég volt arra, hogy levelét megírja, sokszorosítsa és beszórja minden derkovitsi postaládába. 

Emberfeletti teljesítmény! 

Ica kérünk, írj nekünk Facebookon vagy emailben az ezittaz kukac ugytudjuk pont hu-ra. Szeretnénk megmutatni olvasóinkak, hogy akarattal minden akadály legyőzhető! 

Eddig egyébként teljesen békés volt a kampány, de úgy látszik Ica éppen pont most pöccent be. :( 


 

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67