"Azt mondta, a 25 hetes magzatom kuka" - Rémmesék a szombathelyi szülészetről 2.

VPP 2018-10-12 10:12:00.000000
Éva egy koraszülött kisfiú édesanyja, aki előtte szó szerint megjárta a poklot. Cikksorozatunk 2. részében ő meséli el történetét,  de felhívom a figyelmet, hogy van, aki számára felkavaró lehet!

Világszerte egyre többet foglalkoznak azzal, hogy a nőket a kórházakban miféle atrocitások érik szülés közben, után. Legtöbbször a szülőszobai erőszak van a reflektorfényben, de épp ugyanennyire fontosak a nem megfelelő bánásmódból fakadó lelki sérülések is, melyek tönkre tudják vágni a legboldogabb pillanatokat is. Több, mint két év telt el azóta, hogy megszületett a kisfiam, viszont életem legszebb élményébe 'belepiszkítottak', ezt a mai napig nem tudom megbocsátani. És ezzel nem vagyok egyedül. Rengetegen vannak, akik szeretnék elmesélni történetüket. Van aki névvel, még többen többen név nélkül, mert félnek a következményektől. 

Több részes cikksorozatunkban azok az édesanyák mesélik el történetüket, akik hasonló traumákat éltek át a szombathelyi kórház szülészetén.

Mindenek előtt szeretném leszögezni, hogy ez nem lejáratóhadjárat, a  nekünk nyilatkozó anyukák kizárólag a saját élményeiket, tapasztalataikat mondják el. 

Az osztályon természetesen nem mindenki viselkedik így, vannak segítőkész, elhivatott nővérek és csecsemősök is, akiknek nagyon sokat köszönhetünk. Miért teszem közzé ezeket a történeteket? Bízom benne, hogy a nyilvánosság erejével sikerülhet elérni a változást és előbb-utóbb a születés csodája nem a rémtörténetekről fog szólni.

Horváth Éva egy koraszülött kisfiú édesanyja, aki már előtte is megjárta a poklot és úgy döntött, névvel vállalja a történetét, melyet e-mailben küldött el. Szó szerint összeszorult a szívem, miközben olvastam.

"Az első terhességem vetéléssel végződött. Ez lelkileg nagyon megviselt, de ezt szerintem nem is kell kifejtenem bővebben. Sajnos műszeresen kellett befejezni. Be kellett feküdnöm a kórházba. Már a felvételnél a fejemhez vágta az ambulanciára beosztott orvos, hogy miért pont ma megyek, hisz ünnepnap van, most már mindegy nem, várhattam volna. Már ekkor potyogtak a könnyeim, aztán miután közölte, hogy miből gondoltam, hogy ez normális terhesség lesz , zokogásban törtem ki és szó nélkül kijöttem. Egy nővér felkísért az osztályra, a szülészetre!!! Kérdeztem tőle, hogy ez most komoly?! A lelkiállapotomnak pont az hiányzott, hogy nagy pocakos és már megszült, babákat ringató, szoptató anyukákat nézegessek!

A férjemet be sem engedték, ami mindaddig nem is zavart, míg fel nem helyezték a beavatkozáshoz szükséges méhszájtágítót.Nekem ez elviselhetetlen fájdalmat okozott, mivel volt már 2 nőgyógyászati műtétem, ami nagyon szoros méhszájat eredményezett. 4 órán át kellett azt a fájdalmat tűrnöm , egyedül. Senki nem foglalkozott velem! Körülbelül 2 órán át bírtam, hol zokogva, hol hörögve, izzadva, aztán 10 percekre elájultam. Közben a férjem kint várt és kérdezte a nővéreket, hogy meddig kell várni, mikor visznek a műtőbe? A válasz az volt, majd ha lesz bent orvos! Erre több mint 4 órát kellett várni, majd iszonyatos fájdalmak közepette, félig ájultan besétálhattam a saját lábamon a műtőbe. Alig vártam, hogy elaltassanak, végre ne érezzek semmit.

Ám mielőtt ez megtörtént volna, a nővér megkérdezte, hogy jól átgondoltam-e, biztos hogy el akarom vetetni?! Ekkor már csak annyit kérdeztem, miért életre tudja kelteni a halott embriót?

A következő várandósságomra 2 évet kellett várnunk. Az első után szerintem természetes, hogy voltak félelmeink.

Az 5.hétben kezdődtek a problémák, már akkor kórházba kerültem, de Celldömölkre mentünk! Először 3 hetet, majd később 10 napot töltöttem bent. Aztán 16 hetes terhesen végleges lakója lettem a kórháznak. Kiderült, hogy Placenta Previa a diagnózis, ráadásul Centrális . Ez azt jelenti, hogy a méhlepény alul a méhszájon tapadt meg, azt teljesen lefedve . Tehát nem kelhettem fel. Mondjuk már otthon sem.

Itt hozzátenném , hogy a celli kórházban dolgozó szülésznők előtt le a kalappal, mosolyognak, kedvesek, figyelmesek! Igazi mintaképek! A főorvos pedig, én még nem láttam ilyen dokit. Szerintem, ha nem odamentünk volna, most nem lenne, aki azt mondja nekem, hogy ANYA!
De a történet itt nem ért véget! Két hónapja feküdtem bent, amikor vér öntött el, s ekkor átkerültem Szombathelyre, mert már biztos volt, hogy a babám koraszülött lesz. Este volt már ,mikor a rohammentő beért velünk. Felvittek a szülészetre, ahol a szülésznők első szava ez volt: " na, celli szeretetcsomag".

Az ügyeletes orvos megvizsgált, megnézte a babámat is, hogy jól van-e.

Azt mondta nekem és külön a kint váró férjemnek, hogy ha ő most bevisz a műtőbe, a 25 hetes magzatom kuka, ő nem foglalkozik vele, de az sem biztos, hogy engem kihoz.

Sosem hittem volna, hogy ennyire erős tudok lenni! Nem sírtam, tudtam, hogy nem szabad, hogy nyugodtnak kell maradnom a baba érdekében! Imádkoztam! Ami meg is hallgattatott és elállt a vérzés.

Másnap levittek a patológiára, ahol még több mint egy hónapot feküdtem. Itt találkoztam kedves , kevésbé kedves, rideg és közönyös szülésznőkkel és Orsi szülésznővel is! Ő volt a legembertelenebb!

Első találkozásunk reggelén, 6 órakor azzal kezdte, hogy pattanjak ki az ágyból , mert ő aztán nem fog ágytálazni! Ezzel két főorvos és egy orvos véleményét , döntését bírálta volna felül.

Ezt már nem hagytam, mert a babám életét kockáztatta volna. Itt sok vita és minden volt, nem részletezem, mert hosszú lenne. A vége az lett, hogy a férjem odahívatta az osztályvezető főorvost, hogy mondjon véleményt és írjon egy papírt, hogy vállalják a felelősséget, ha bármi történik. Természetesen nem vállalták! Így nem keltem fel! A szülésznő innentől minden műszakban beszólt, pofákat vágott, ahol tudott még odabökött. 

Még abba is belekötött, hogy a férjem ott maradt látogatási idő után és lemosdatott. Hozzáteszem a szombathelyi kórházban senkinek sem jutott eszébe, hogy lefürdessen! Bentlétem alatt ötször kerültem szülőszobára vérzés miatt, a születésnapomat is fent ünnepeltem, 36 órát feküdtem egy vizsgálóasztalon. Kemény kiképzés volt a lelkemnek! 

A 29. héten aztán nem tudta a főorvos elállítani a vérzést és császárral világra hozta a kisfiam.

Pici volt, nagyon korán kellett megszületnie, így az ezután következő hónapokban már senki bunkósága nem érdekelt, csak a gyermekemmel foglalkoztam, rá koncentráltam! 3 óránként mentem a PIC-re, ahol egész más világba csöppent az ember lánya. Csend, nyugalom, kedves nővérek, akik nem csak a pici életekért harcolnak, de az anyukákkal is foglalkoznak, van pár kedves, biztató szavuk! Köszönet és hála nekik és a főorvos asszonynak.! A szülésznők közül pedig Adélnak, akiben van emberség és törődés, Erikának, aki tudott kedvesen szólni és mosolyogni!"

Első cikkünk hatására szó szerint elkezdtek özönleni a történetek szerkesztőségünkbe. Amennyiben te is mesélnél élményeidről, nyugodtan írd meg történetedet vagy elérhetőségedet az ezittaz kukac ugytudjuk pont hu - ra és felvesszük veled a kapcsolatot! E-mailben felkerestük a kórházat is, de egyelőre nem kaptunk választ kérdéseinkre.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67