Most éppen a szombathelyi Weöres Sándor oviban avatott gyerek biodíszlettel Puskás polgármester

Bazsi Farkas 2018-10-10 08:28:00.000000
Ez nem jópofa, hanem rém kínos.

Alig pár hete, hogy sikerült pár óvodabalakot átadnia Puskás Tivadar szombathelyi polgármesterek, máris újabb oviba lett dolga a város első emberének. Igaz, most kicsit nagyobb beruházásról volt szó, mint néhány ablak. Puskás nem érkezett egyedül, Illés Károly alpolgármester, Lendvai Ferenc tanácsnok és dr. Kecskés László a körzet önkormányzati képviselője is elkísérte. 

Az óvodapedagógusok persze ismét úgy érezték, hogy jópofa dolog a gyerekeknek betanított műsorral kedveskedni a politikusoknak. Így a “kedves bácsik” kaptak pár verset és mondókát a kicsiktől.

Egyébként nem, nagyon nem az. Elég szomorú, hogy az intézményvezetők még mindig úgy érzik, hogy végtelen hálával kell tartozniuk azért, hogy olyan épületben nevelhetik a gyerekeket, ami nem dől a fejükre. Ezt pedig olyan pénzből újították fel, amit a dolgozó emberek dobtak össze a bruttó és a nettó fizetésük különbözetéből. 


Ami a beruházást illeti:

  • A meglévő óvoda földszinti épületéhez közel 250 négyzetméter alapterületű új rész épült. Tornaszobával, szertárral, fejlesztőszobával.
  • Lett orvosi szoba és mozgáskorlátozott wc is.
  • Az óvoda tetőterében az óvodapedagógusok részére alakítottak ki szociális helyiségeket közel 70 négyzetméteren.  
  • A teljes épület új tető- és homlokzati hőszigetelést kapott, az új nyílászárók beépítésével és 2 új kondenzációs gázkazánt helyeztek üzembe. 
  • A főbejárat elé rámpa készült a mozgáskorlátozottak számára, és egy akadálymentes parkoló is létesült.
     

(via szombathely.hu)

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67