Győzött a népharag: újra megnyitják az autók előtt a szombathelyi Arany-patak hidat

Bazsi Farkas 2018-10-10 14:07:00.000000
November elején már újra lehet rajta autózni.

Augusztus 31-én a helyszínen jelentette be Puskás Tivadar polgármester és Lakézy Gábor városi főépítész, hogy szeptember 6-án lezárják az Arany-patak fahídját az autósforgalom elől. Akkor azt mondták, hogy a híd szerkezete olyan mértékben károsodott, hogy azt javítani sem tudják, így az autók soha többet nem használhatják a hidat. 

Még fizikai akadályokat is építettek a szerkezet elé, nehogy akár egy autó is áthaladjon a tiltás ellenére. 

Aztán többször is téma volt a híd ügye, legutóbb, egy hete, Horváth Attila, az Éljen Szombathely! frakció képviselője tartott az ügyben sajtótájékoztatót. Akkor azt mondta, hogy nem készült a híd szerkezetéről statikai vizsgálat, mivel a híd szerkezetének eredeti tervei nem álltak a szakember rendelkezésére. Ezt egyébként az a jegyzőkönyv is tartalmazza, amire még augusztusban hivatkozott a polgármester. Horváth már akkor azt mondta, hogy úgy hallotta, hogy ismét megnyitják majd a hidat, ám erről hivatalos megerősítést nem kapott. 

Felújítás helyett inkább lezárta az Arany-patak hídját a szombathelyi városvezetés

Több évtizede ismert probléma a városban az Arany-patakon átívelő híd ügye. A városvezetők 1965-ben egy rekreációs övezethez illő, egysávos, faszerkezetű hidat helyeztek el a Csónakázó-tó melletti területre. A környéket azóta beépítették, a forgalom nőtt, de a híd maradt. Most több ezer ember napi közlekedését lehetetleníti el az intézkedés, hogy az autós forgalom elől lezárja hídat a városvezetés.


Október elsején küldött közleményt a szombathelyi önkormányzat, amiben azt írták, hogy október 1-én elkezdett dolgozni a kivitelező az Arany-patak fahídon. 

A kivitelezés során felújítják a híd acélszerkezetét, a fából készült elemeket. A javítási munkálatok befejezésére a munkaterület átadás-átvételt követően 30 nap áll rendelkezésre a kivitelezőnek. 

Ma megkeresésemre hivatalos válasz érkezett a városházáról, amiben azt írják:

A felújítás után ismét ráengedik az autós forgalmat a hídra. 

Ez tehát azt jelenti, hogy az október 1-én javításra átvett hidat, 30 nap múlva visszaadják a forgalomnak. Tehát nagyjából 3 hét múlva ismét autózható lesz a híd. 

Milyen érdekes, hogy a korábban örökre lezárt állapot, a sok-sok cikk és a hatalmas népharag hatására közel 60 napra csökkent. 
 

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67